Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Mint az ismert, a 2,5 millió beoltott után új szabályok jönnek, így bevezetik a négyzetméter alapú vásárlást a boltokban. Erről mondta el véleményét a Világgazdaságnak a magyarországi Tesco vezérigazgatója, Pálinkás Zsolt.

Elmondta, hogy üdvözlik a lépést, „ez a csekély ára annak, hogy újra megnyissanak a most bezárt egységek”. Ahol indokolt volt, eddig is maximálták a vásárlók számát: Ang­liában már tavaly nyártól ez megy, az ősz óta pedig Szlovákiában is.

„A saját rendszerünkben 15 négyzetméterrel számolunk fejenként, és bár a jogszabály csak 10-et ír elő, mi akkor is maradunk a 15-nél. A nagy alapterületű áruházakban aligha okoz fennakadást a limit, de a kisebbeknél sem feltétlenül. Hat-nyolc percnél többet soha senki nem várt arra, hogy bejusson a boltba, az esetek többségében pedig nincs sor”

– fogalmazott a vezérigazgató.

A Tesco teljes árbevételének egyébként mintegy 3 százalékát adják az online rendelések, de véleményük szerint ez akár 6-7 százalékra is felmehet. „Viszonyításképp Angliában 13-15 százalékot is hozhat az online megrendelések teljesítése áruházanként, igaz, ott kétezer ilyen boltunk van, Magyarországon pedig 21. Bővíteni tervezzük a termékek számát és az átvételi időablakokat is” – tette hozzá Pálinkás.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá