Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Orbán Viktor miniszterelnök kedd délután bejelentést tett a részleges nyitásra vonatkozóan.

A kormányfő arról beszélt Facebook-oldalán közzétett egyperces videójában, hogy ,,a mai napon fontos mérföldkőhöz érkeztünk, 2,5 millió honfitársunk beoltva”.

Felidézte: egy éve háborús időkre emlékeztető állapotok között korlátozások, kijárási tilalom és személyes veszteségek mellett éljük az életünket.

A vírus háborút indított ellenünk és az egyetlen, győzelemmel kecsegtető fegyver a vakcina. 

– hangsúlyozta.

Azt is elmondta, hogy egy hónap alatt két és félszeresére nőtt a beoltottak száma, ezért

holnaptól nyithatnak az üzletek és újraindulhatnak a szolgáltatások. 

Ugyanakkor leszögezte, hogy járványügyi intézkedések továbbra is lesznek, s kért mindenkit, hogy azokat tartsák be. 

,,Az oltást folytatjuk, hasonló tempóban” – fogalmazott a miniszterelnök.

Emellett megköszönte az orvosok és ápolók munkáját, majd azt kérte, hogy a magyar emberek regisztráljanak és vegyék fel az oltást.

Magyarország lehet, Magyarország lesz az az európai ország, ahol a leggyorsabban jut vakcina mindenkinek

– zárta rövid bejelentését Orbán Viktor, hozzáfűzve: ,,nekünk minden élet számít!”.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá