Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

A Szegedi Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a férfinak a letartóztatását, aki közműszolgáltató munkatársának kiadva magát, vízszűrő berendezések cseréjére hivatkozva csalt ki pénzt – olvasható az ügyészség honlapján.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. március és május eleje közötti időszakban keresett fel az időskoruknál fogva a bűncselekmény felismerésére korlátozottan képes szegedi sértetteket azzal az ürüggyel, hogy a városban az ivóvíz minősége rossz, és emiatt hamarosan kötelező lesz víztisztító berendezések felszerelése. A gyanúsított ezért valótlanul azt az ajánlatot tette a sértetteknek, hogy kedvezményes áron tud ilyen berendezést biztosítani, az 50 ezer forintos anyag és telepítési költség felét elengedi, amennyiben azonnal szerződést kötnek és a 25 ezer forintot helyben kifizetik. A férfi a valóság látszatának keltése érdekében még megrendelő lapot is töltött ki és íratott alá a sértettekkel.

A gyanúsított a közel két hónap alatt hét szegedi sértettet csapott be, míg egy esetben a sértetett gyanút fogva értesítette a fiát, aki azután a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta a gyanúsítottat.

A minősített és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt indult eljárásban a járási ügyészség a bűnismétlés, a szökés-elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel tett indítványt a letartóztatás egy hónapra történő elrendelésére.

Az ügyészi indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon, telekommunikációs eszközzel megtartandó ülésén fog dönteni – írja az ügyészség.hu.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá