Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A fiatalok 2021. május 11-én délelőtt indultak sétálni az ártéri erdőbe. Néhány óra elteltével azonban eltévedtek, a telefonjuk térereje is akadozott, ismerőseiktől hiába kértek segítséget, ők sem tudták volna felkutatni őket, így kora este már a 112-es segélyhívót tárcsázták – írja a police.hu.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság körzeti megbízottai azonnal megkezdték az eltűntek felkutatását, melybe bekapcsolódott egy helyi vadász, egy polgárőr és egy helyi lakos is. A csapat a bejelentéstől számított egy órán belül megtalálta a bajbajutottakat egy vadászlesen. A fiataloknak az ijedtségen kívül nem esett bajuk – közölte a rendőrség honlapja.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá