Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén az elmúlt évekhez hasonlóan idén májusban is felbukkant egy hazánkban rendkívül ritka kóborló madár, a kucsmás sármány. Mivel a nemzeti park munkatársai napok óta hallják ugyanazon a területen a hím énekét, így jó esély van arra, hogy párjával fészket is rak Makó mellett.

A nemzeti park az írja honlapján: a verébalakúak rendjébe, azon belül a sármányfélék családjába tartozó kucsmás sármányok első, kóborló példányai 2010-ben jelentek meg hazánk déli tájain, Baja és Csávoly térségében. A Körös-Maros Nemzeti Park területén 2015-ben történtek az első megfigyelések, Kübekháza és Makó környékén.

Az elmúlt években a költési időszakban heteken át megfigyeltek egy hímet és egy tojót. Mivel nemcsak éneküket hallották, hanem fészekanyag gyűjtése közben is többször látták őket, ezért feltételezhető, hogy költöttek is a területen, de ezt még nem sikerült bizonyítaniuk, mivel fészküket nem találták meg.

A kucsmás sármányok költőhelyül általában sűrű, magas bokrosokat, fás részeket választanak. Fészekaljuk 3-7 tojásból áll, fő táplálékukat magvak és egyéb növényi részek, valamint rovarok alkotják. A hímek testének legnagyobb része napsárga színű, fejükön jellegzetes, fekete, kucsma formájú mintázat van, innen kapta a faj a nevét is. A tojók szerényebb, szürkés-barnás színezetűek.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá