Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Jogerős a Fővárosi Ítélőtábla döntése, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ki kell adnia a tavaly áprilisi kórházkiürítést elrendelő dokumentumot a Magyar Helsinki Bizottságnak, derül ki a jogvédő szervezet közleményéből. Az Ítélőtábla nem fogadta el a Kásler Miklós vezette tárca érvelését, miszerint a közadat valamiféle későbbi döntést készítene elő és nyilvánosságra kerülése veszélyeztetné a járvány elleni védekezést. Mint az emlékezetes, Mágori András makói fideszes képviselő ekkor beszélt sivalkodó kórházi hozzátartozókról.

Még 2020 tavaszán, a koronavírus járvány első hullámának idején adta be közérdekű adatigénylését a szervezet az EMMI-hez. Akkor annak a dokumentumnak a másolatát kérték, amelyben elrendelték, hogy 2020. április 19-ig 50%-os ágykapacitás, összesen 32.900 ágy, a következő ütemben pedig 60%-os ágykapacitás, összesen 39.500 ágy felszabadítására kell sort keríteni a magyar kórházakban.

A kiürített kórházi ágyakat szükség esetén koronavírusos betegek ápolására kellett biztosítani. A gyakorlatban viszont ezt azt jelentette, hogy egyik napról a másikra tettek ki betegeket a kórházakból, sokan szakszerű ellátás nélkül maradtak, ami súlyos megpróbáltatásokat jelentettek betegeknek és családjaiknak egyaránt.

Az EMMI az adatszolgáltatást arra hivatkozva tagadta meg, hogy azok alapján „jövőbeli döntéseket” kell meghozniuk. Január elején viszont kiderült, hogy ezek a döntések azóta már megszülettek, de arra hivatkozva, hogy az adatok közzétetele veszélyezteti a Minisztérium működését, továbbra is indokoltnak látták a kérés megtagadását. A bíróság ezt az indoklást nem fogadta el, a Helsinki Bizottság pedig pert nyert a minisztérium ellen.

Az elbukott per utána a Minisztérium fellebbezett, így került az ügy a Fővárosi Ítélőtábla elé. Ennek friss ítélete jogerősen a Magyar Helsinki Bizottságnak adott igazat, és kötelezte a minisztériumot a 13 hónapja törvénysértő módon titkolt dokumentum kiadására.

„Felfoghatatlan, miért tett meg mindent a minisztérium azért, hogy a nagyközönség minél később ismerhesse meg annak tartalmát. Az is fájó, hogy a törvénysértő időhúzás több százezer forintjába kerül az adófizetőknek, de még károsabb az a kormányzati hozzáállás, amely mindent elkövetett azért, hogy a polgárok elől eltitkolja a minisztérium valós tevékenységét. Mindez nem fel meg a kormányzás demokratikus jellegével kapcsolatos elvárásoknak„

-írja közleményében a szervezet.

A tavalyi kórházkiürítéssel egyetértett Mágori András. A makói fideszes politikus szerint ,,nagyon sokan a kórházban parkoltatják idős hozzátartozójukat” és ,,azok sivalkodnak most a legjobban, hogy pár hétig, hónapig gondoskodni kell róluk”.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá