Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Szomorú, hogy egy egykori kommunista Európa közepén verheti kenterbe a keleti diktatúrák politikai gyakorlatát, és hallgattathatja el az ellenzéket. Ennek bizonyítéka, hogy Kövér elvtárs immáron bármilyen kamu indokkal, hamis ürüggyel elveszi a szót Jakab Pétertől! – írta kedd esti közleményében a Jobbik, reagálva arra, hogy Kövér László a házszabályra hivatkozva az ellenzéki pártelnöknek a mai parlamenti felszólalását ismét nem engedte végigmondani.

Mint írják:

Gyakorlatilag eljutottunk odáig, hogy a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt már fel sem szólalhat az Orbán elvtárs pártházává degradált magyar parlamentben. Kövér elvtárs pedig nyilvánvalóan összekeveri a Magyar Országgyűlést az egykor általa szervezett pártszemináriumokkal. Mondhatnánk, hogy csodálkozunk Kövér László házmester stílusán, de az MSZMP társadalompolitikai intézetében szocializálódott egykori kommunista elvtárs csak önmagát adja, hiszen hozta magával az otthonról valót.

A pártközlemény szerint ,,Kövér Lászlónak láthatólag komoly mentális terhelést jelent a mások véleményének meghallgatása, illetve a házelnöki munka, ez pedig veszélyes”. 

Veszélyes a már így is félig sírba rugdosott jogállami demokráciára, a mellé dobott szólás- és véleményszabadságra, és veszélyes az ország jövőjére nézve.

– fűzik hozzá, majd kitérnek arra is, hogy – mint fogalmaztak – ma a néppárti Jobbik képviselői úgy döntöttek, hogy van egy határ, amit nem lehet Kövérnek elnézni, ezért tiltakozásul a parlamenti kivonulást választották.

A fideszes házmester ma még – balga módon bízva a dolgok változatlanságában és örökkévalóságában – súlyosan visszaél közjogi tisztségével, zsarnok pártpolitikusként önkényeskedik a házelnöki pulpituson, de legkésőbb 2022-ben csúnyán meg fog fizetni a demokrácia ellen elkövetett bűntetteiért, ahogyan azt sem tudja megakadályozni, hogy elmondhassuk: meg fognak fizetni a tolvajok! Vele együtt!

– áll a jobbikos közleményben, melyet Jakab már sokak által ismert szavaival zárnak: ,,Szóval, remeghet az a bajusz”.

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá