Hirdetés
Becsült olvasási idő: 3 perc

A Fizessenek meg a tolvajok! feliratú sál felmutatásakor vette el a szót az ülésvezető elnök Jakab Pétertől, a Jobbik miniszterelnök-jelöltjétől, frakcióvezetőjétől, – mint az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn este fogalmazott, – jó kommunista módszereket követve.

Az ellenzéki politikus szerint fizetnie kell mindannak, aki valamilyen módon, kiszolgálva ezt a rendszert jogsértést követett el. Jakab szerint a kormányoldalon „az idegrendszer egyre gyengül”, és amikor Kövér László elveszi a szót tőle, akkor valójában nem őt, hanem a rendszer kritikusait akarja elnémítani.

Azt üzeni Kövér László mint a rendszer egyik emblematikus figurája, hogy tessék szépen csendben maradni, fogd be szépen, kisfiam, a szád, és akkor nem esik bántódásod

– mondta a műsorban Jakab.

Az elszámoltatásra vonatkozó kérdésre az ellenzéki miniszterelnök-jelölt azt mondta,

ő maga elkötelezett a közélet megtisztítása érdekében,

majd hozzátette

elegünk van abból, hogy harminc éve lopják a nemzeti vagyont, és ezért soha senki nem került börtönbe.

A hozzászólásai „nyers, karcos” stílusát úgy magyarázta, hogy az emberek hozzászoktak a lopáshoz, ő pedig azt szeretné, ha ehhez nem szoknának hozzá,

ha kell, akkor borítsunk asztalt, és váltsunk valóban rendszert!

– fogalmazott.

Jakab úgy véli, Orbán Viktort kellene megkérdezni arról, miért van az, hogy neki és Gyurcsánynak kell küzdeni az elszámoltatásért. Szerinte „előállt egy olyan helyzet”, hogy a Fidesz annyira lábbal tiporja az emberek anyagi és szellemi szabadáságát, hogy össze kell állni mindenkivel, aki változást akar.

Az ellenzéki vezető úgy fogalmazott, örült volna, ha a Jobbik elindulhat egyedül a választáson. Ugyanakkor az ellenzéki miniszterelnök-jelölt a helyzet pozitívumaként fogta fel, hogy megtanította az ellenzéket konstruktív vitákat folytatni, egy asztalnál ülve Gyurcsánnyal ki tudják mondani, hogy nemcsak az elmúlt tíz, hanem az elmúlt harminc év hibáit is ki akarják javítani.

Mert mindenki változik: ő is változik, én is változom, Magyarország is változik, a Fidesz is változik, ők rossz irányba, mi pedig jó irányba

– húzta alá az ellenzéki vezető.

A Republikon Intézet felmérésére vonatkozóan felmerült a kérdés, miért emelkedik a Jobbik népszerűsége. A pártelnök szerint ennek oka, hogy nem szimbolikus és ideológiai kérdéseket boncolgatnak, hanem

a magyar társadalom húsba vágó problémáival foglalkoznak,

melyek nem osztják meg a társadalmat. Ilyen kérdésként merül fel a fizetések vagy az egészségügy kérdése – példálózott.

Jakab azt mondta, ma már számára elenyésző információ, hogy pártja tendenciózusan a legerősebb ellenzéki párt, fontosabbnak nevezte a közös ellenzéki erő támogatottságát.

Igen fontos, hogy a fideszes szavazókat próbáljuk meggyőzni arról, hogy számukra is egy jobb Magyarországot tudunk elhozni – vélte, de aláhúzta,

még fontosabb, hogy a bizonytalan szavazókat akarják megszólítani.

A kormányfőjelölt szerint a Jobbik nem más pártoktól szív el szavazókat, hanem épp ebből a bizonytalan táborból gyarapszik.

A fideszes szavazókról úgy vélte, „a kormánypárt körbe fogja őket keríteni, és be fogja csatornázni saját magához”. Viszont Jakab szerint az egyharmadnyi bizonytalan pártpreferenciájú tömbben az ellenzéknek van nagyobb tartaléka, a mérések szerint közülük a tömbösödés miatt kétszer annyi választó vándorol az ellenzék felé, mint a Fidesz felé. Nekik azt üzente,

ott, ahol hat párt képes összefogni, ahol hat párt képes nemzeti minimumokat kialakítani, ott olyan stabil alapok jönnek létre, hogy nem fordulhat elő még egyszer az, hogy egy elmebeteg irányítja ezt az országot.

Jakab a kemény megfogalmazást annak tudta be, hogy az igazság mindig kemény, és „akár sértő is lehet a hazugok számára”. Szerinte ugyanis „barokkos körmondatokban megsimogatva a választókat ugyanúgy fognak tovább aludni”, de a bizonytalanokat ki kell rángatni az apátiából.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá