Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A koronavírus-járvány csak azoknak ér véget, akik beoltatták magukat – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Elmondta: a kormány mindent megtett azért, hogy aki akarja, megkaphassa az oltást, most már csak az embereken múlik, hogy beoltatják-e magukat. Magyarországon – Európában egyedülállóan – vakcinabőség van: jelenleg is van elég vakcina, de a következő hónapokban is érkeznek még oltóanyagok – közölte.

A kormányszóvivő beszélt arról is, hogy Magyarország részese szeretne lenni a közös európai vakcinaútlevélnek, de mivel nálunk az oltásoknak köszönhetően hamarabb lett szabadabb az élet, hamarabb kellett a kormánynak nemzeti hatáskörben gondoskodnia a szabad utazásról. A kormány a tömeges oltások megkezdésekor ezért is hozta létre a védettségi igazolványt, amelyet a kétoldalú megállapodásoknak köszönhetően már 12 országban elfogadnak – mondta Szentkirályi Alexandra.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá