Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Sok magyar, akinek két kínai oltás után sincs kimutatható ellenanyag a vérében, Romániába vagy Szerbiába megy, hogy ott kapjon Pfizer-vakcinát – számolt be róla az RTL Híradó.

A 24.hu arról írt, hogy egy Sinopharm-vakcinával oltott olvasójának a háziorvosa azt mondta, a vizsgálatok alapján olyan, mintha be sem oltották volna, próbálkozzon külföldön, hátha kap egy harmadik oltást.Aradra ment, ahol ki sem kellett szállnia a kocsiból, úgy kapta meg az oltást egy autós oltóponton.

Duda Ernő virológus szerint nyílt titok, hogy a védettségük miatt aggódó magyarok egy része a szomszédos országba megy újabb oltásért. Információi szerint Szegedről sokan járnak át Szerbiába e célból. De arról is tud, hogyszámos olyan háziorvos van Magyarországon, aki biztosít egy másik vakcinát azoknak a pácienseinek, akiknél nem alakult ki semmiféle védettség a két oltás után. A szakember szerint azonban ez az állam feladata lenne. Ő is azt javasolja, hogy akiknek nincs védettsége az oltástól, azok oltassák be magukat egy másik oltóanyaggal.

Az operatív törzs az RTL Híradó érdeklődésére azt közölte, minden vakcina hatásos és erős védelmet ad a betegség súlyos lefolyása ellen, de ha a járványhelyzet indokolja, Magyarország készen áll a harmadik oltásra is.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá