Hirdetés
Becsült olvasási idő: 2 perc

Ha most vasárnap tartanák az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjéről döntő előválasztást, akkor Jakab Péter, a Jobbik elnöke, miniszterelnök-jelöltje a szavazatok 47 százalékát söpörné be, könnyedén maga mögé utasítva a 20 százalékon álló Karácsony Gergelyt és a 17 százalékra taksált Dobrev Klárát. Márki-Zay Péter 12, Fekete-Győr András 3 százalékon áll – ismertette az Index a Kutatócentrum online térben készített, reprezentatív közvélemény-kutatását.

Jakab esélyeit növeli, hogy

az ellenzéken belül az elutasítottsága mindössze 9 százalék.

Ezzel szemben Karácsonyé 11, Márki-Zayé 19, Dobrevé 22, míg Fekete-Győré 33 százalék.

A Jobbik vezetőjét a fiatalok (18-29 évesek), valamint a kelet-magyarországi régiókban élők kedvelik, gyengébb eredményt mutat Közép-Magyarországon (beleértve Budapestet), illetve a felsőfokú végzettségűek körében. Az ő „inverze” a főpolgármester, aki természetesen a fővárosban erősebb, gyengébb viszont az ország keleti felén és a kisebb településeken. Dobrev támogatottsága a nők, illetve az idősebbek (60 év felett) körében magasabb, ám a portál megjegyzi, utóbbi korcsoportot kevésbé érintette a felmérés.

A kutatás kimutatta, az online felnőtt népesség 70 százaléka részt venne egy most vasárnapi választáson. Az ellenzék az internetezők körében egyértelműen népszerűbb a Fidesznél, 30-21 arányban vezetnek.

Az ellenzéki szimpatizánsok csaknem 90 százaléka hallott már az előválasztásról, kétharmaduk, azaz nagyjából 1 millió fő pedig részt is kíván venni rajta.

A felmérés május utolsó 2 hetében, a 18-64 éves, gazdaságilag aktív online népesség körében, összesen mintegy 5,5-6 millió hazai felnőtt lakosra vonatkozó reprezentatív mintával történt.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá