Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A Jobbik miniszterelnök-jelöltje így reagált a fővárost ellepő, az ellenzéket lejáratni hivatott hazug fideszes óriásplakátokra. 

Jakab az Orbán-showt mutatta be, amit ígérete szerint jövőre ki fognak kapcsolni. Főszerepben Szájer, Borkai, Kaleta, és persze a kupleráj főnöke, Orbán Viktor.

A városban megjelentek különféle plakátok, amiket a Fidesz pártigazgatója, Kubatov Gábor rendelt meg és maga a Fidesz finanszírozza. Ezek a plakátok egész épületeket beborító módon gyalázzák az ellenzéket. Én pedig hiszek a lovagiasságban, ezért azt gondoltam: hazugságra illik igazsággal válaszolni. Ennek jegyében kivetítettem a Fidesz pártszékházára az igazságot, hogy pontosan milyen is az a párt, ahol Orbán Viktor a madám, vagyis, ahogy ők mondják,a  főnök, és milyen keresztény értékeket vallanak azok a fickók – négyen vannak –, akiknek az arcképét kivetítettük. Azt gondolom, ez egy méltó válasz azoknak, akik bennünket becstelenül gyaláznak. Megmutatjuk, hogy milyen emberek ülnek itt, ebben a pártszékházban, kik azok, akikkel már a pápa sem akar találkozni, és akikre mi se nagyon vagyunk kíváncsiak. Ezért lesz majd jövőre lámpaoltás

– összegezte Jakab Péter, aki korábban az Országházra és a szegedi Csillagbörtönre is fénnyel felfestette a Jobbik szlogenjét, azaz: Fizessenek meg a tolvajok! 

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá