Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Kásler Miklós nemrég arról beszélt, ezrével jönnek vissza az egészségügybe a dolgozók, nővérek, és orvosok. Ahhoz képest a Dél-pesti Centrumkórházban, valamint a János Kórházban is leállt a traumatológiai ellátás pénteken. A hónap elején az Uzsoki Utcai Kórházban állt le a sürgősségi ellátás öt napra.

A tegnapi leállás a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ orvosigazgató-helyettesének leveléből derült ki, amelyet Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő tett közzé a Facebookon. Ebből az is kiderül, hogy a fenti leállások miatt a Baleseti Intézetre extrém terhelés hárul, így augusztus 23-ig bezárólag az összes halasztható műtétet leállítják.

Pontosan ezt nevezik összeomlásnak

– kommentálta a helyzetet Kunetz Zsombor.

Hozzátette, amikor az akut esetek ellátása egy-két intézményre hárul, akkor „a tervezett műtétek elmaradnak, a várólisták nem csökkennek, de még csak nem is stagnálnak, hanem a végtelenbe növekednek”.

Az elemző szerint a helyzetet nem csak egyedi tényezők okozzák,

„az az állapot csak romlani fog mindaddig, amíg engedjük, hogy az egészségügy irányításának a közelében ennyire alkalmatlan, kutyaütő banda legyen”.

Az elmúlt napokban az Uzsoki Utcai Kórházban hasonló gondok léptek fel, az intézetben ugyanis leállt a sürgősségi ellátás, amit csak öt nappal később tudtak újraindítani. Tóth Ferenc orvosigazgató akkoriban az osztályon kialakult humánerőforrás-krízissel indokolta a drasztikus döntést.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá