Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

Rendőrségi nyomozás indult azután, hogy az ellenzéki előválasztás technikai hátterét hackertámadás érte – tudta meg a Magyar Hang az Országos Rendőr-főkapitányságtól.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda információs rendszer vagy adat megsértése bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás érdekeire hivatkozva további információkat nem közöltek a lappal, így azt sem tudni történt-e az ügyben gyanúsítotti- vagy tanúkihallgatás.

Az előválasztás első fordulójának kezdete után nem sokkal állt le a rendszer. A szerevezők akkor még a nagy érdeklődésre gyanakodtak, majd néhány óra elteltével már támadásról beszéltek. Bedő Dávid momentumos politikus a leállás után néhány nappal azt közölte a lappal, hogy az ellenzék feljelentést tesz a rendőrségen a hackertámadás miatt. Állítása szerint megvizsgálták a rendszert és egyértelműen arra jutottak, hogy külső támadás okozta a technikai problémákat. Azt mondta, a beavatkozás Kínából indult, akkor még csak azt a forrást sikerült azonosítani.

(Fotó: Vásárhelyi Médiacentrum)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá