Hirdetés
Becsült olvasási idő: < 1 perc

A mogyorós pelék, nagy pelék, keleti sünök és denevérek előbb élelmet halmoznak fel, majd biztonságos helyet keresnek maguknak.

A Körös-Maros Nemzeti Park felhívja a figyelmet, kertünk takarítása közben ügyeljünk arra, hogy a régóta egy kupacban lévő avart ne mozgassuk, főleg ne égessük, mert sünök is aludhatnak alatta. A madárodúkat se takarítsuk, ha sok levelet látunk bennük, mert lehet, hogy egy mogyorós pele vermelte el ott magát. Ne kergessük el a denevéreket se, mert ezzel veszélyeztetnénk őket! Ezek az állatok egyébként semmilyen kárt nem okoznak azzal, ha télire beköltöznek a házak padlására, vagy a falak réseibe.

Az ősz beköszöntével a téli álomra készülő kisemlősök már kizárólag csak arra koncentrálnak, hogy minél több élelmet vegyenek magukhoz, illetve halmozzanak fel. Nem egyfolytában alszanak tavaszig, hanem közben néhányszor felébrednek. Ilyenkor magukhoz vesznék még egy kis táplálékot, de vadászni már nem mennek.

A legtöbb kisemlős fagymentes környezetet keres magának alvóhelyül. A sünök például előszeretettel bújnak nagyobb levélkupacok alá, a pelék pedig levelekkel bélelnek ki maguknak egy-egy üreget a gyökerek között, illetve ritkábban madárodút. Ezek a fajok általában egyedül telelnek, a denevérek viszont tömegesen, csapatokban rejtőznek el télire.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Hirdetés

Szóljon hozzá