Kiáll a nemsemlegesség mellett a Jobbik – a Fidesz és az EP lefekszik a multiknak

Hála a Fidesznek és az Európai Parlamentnek ezentúl az internetszolgáltatók letilthatják a torrentezést, lassíthatják az emailezést meg azokat a honlapokat melyek nem fizetnek vagy nem tetszik nekik. 

01339887

A Jobbik megdöbbentőnek találja ezt a Fidesz által is támogatott keddi Európai Parlamenti döntést, amivel lényegében utat nyitottak a kétsebességes internet felé. A döntés értelmében az internetszolgáltatónak fizetett plusz díjak fejében, gyorsabban és jobb minőségben jelennek meg egyes tartalmak. Ezzel az óriáscégek újabb hatalmas előnyhöz juthatnak, hátrányos helyzetbe hozva az Európai Unió, így adott esetben Magyarország kis- és közepes vállalkozásait is, hiszen az ő webes tartalmaik lassabban és nehézkesebben lesznek elérhetőek – áll a párt által kiadott közleményben, melyet Farkas Gergely és Németh Zsolt jegyzett.

Hozzáteszik: a döntés egyben hatalmas hátrány az internetező közönség számára is, hiszen a szabad választás helyett immáron azokat a tartalmakat fogják elsősorban megtalálni az internetezők, amelyeket gyorsabban lehet elérni vagy amelyekért a multicégek fizetnek. A jobbikos frakcióvezető-helyettes és a párton belüli Informatikai Kabinet elnöke összefoglalójából kiderül, hogy a jogszabály biztosítja az internetszolgáltatóknak azt a jogot, hogy mostantól ők dönthessék el, hogy a felhasználók egyes oldalakhoz milyen gyorsan férnek hozzá, megtilthatják a torrentezést vagy lassíthatják bizonyos titkosított tartalmak, például az emailek elérését is.

Ezek az intézkedések teljesen ellentmondanak az eredeti célnak, a netsemlegességnek, vagyis hogy az internetes szolgáltatóknak azonos módon kell megítélniük az online elérhető tartalmakat, weboldalakat és platformokat. Tilos lett volna direkt meggátolni vagy lelassítani konkurens weboldalakat, online szolgáltatásokat vagy programokat.

A Jobbik szerint a döntéssel végső soron a felhasználók, azaz a magyar emberek járnak rosszul és a multik jól, mert az Európai Unió úgy számolta fel a szabad és netsemleges internetet, hogy ismét az óriási vagyonnal rendelkező multik számára teremtett előnyt. Megjegyzik, hogy különösen szomorú, de egyáltalán nem meglepő, hogy a Fidesz és köztük Deutsch Tamás, az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszteri biztos is a nagycégek mellé állt. A legnagyobb ellenzéki párt szerint a kormánypártiak ismét bebizonyították, hogy “nem a magyar emberek érdekeit, hanem a nemzetközi nagytőkét szolgálják.”

A Jobbik már 2011-ben határozati javaslatot nyújtott be a semleges internet érdekében, hiszen úgy gondolja, hogy „az internet nem arra való, hogy a nagyvállalatokat és kiváltságos közösségeket hozza előnyös helyzetbe, hanem, hogy továbbra is az emberiség fejlődését szolgálja és az információhoz való szabad hozzáférést biztosítsa.”

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink