A Fidesz eladott 130 ezer hektár magyar termőföldet és ráfogta a nyuszira

[ad 1]

Kezdjük a jó hírrel: eddig 130 ezer hektár termőföldet értékesítettek a Földet a gazdáknak programban,  ebből 170 milliárd forint bevétele származott az államnak – jelentette be az állami földekért felelős államtitkár, Bitay Márton Örs, aki sikeresnek nevezte a programot, és kiemelte, hogy tavasz végéig további 140 ezer hektár földet kívánnak eladni. Ebben a körben már halastavak is lesznek, így összesen 260-280 ezer hektárt értékesítenek.

Ezen a bejelentésen felbuzdulva egy a vasárnap is kőkemény fideszes aktivista máris billentyűzetet ragadott a Habony-művekben, és vad, szenvedélyes pötyögésbe kezdett. Ez lett belőle:

„A szocialisták és a Jobbik a nagybirtokosok és a külföldi spekulánsok érdekeit védi, ezért támadja a Földet a gazdáknak programot. A baloldal soha nem a nemzeti érdekeket védte, már kormányzása alatt is a külföldi spekulánsokat segítette földhöz, a Jobbik pedig eladta a lelkét a nagybirtokos támogatójának és elárulta a magyar gazdákat. A Fidesz célja, hogy a magyar föld azé legyen, aki megműveli, a helyben lakó magyar gazdáké.”

Nyilván, van az a szint, amire nem szabad lesüllyedni, és nem kell minden kesztyűt felvenni, amit elénk hajítanak, de a termőföld kérdése rendkívül fontos, ahogy arra szegény Fazekas „Termőföld nélküli” Sándor is kénytelen volt rádöbbenni Berlinben, amikor európai agrárminiszterekkel a városiasodás kockázatairól tárgyaltak.

Ennek megfelelően, a Jobbik közleményben reagált a kormánypárt „vádjaira”, és úgy helyretette a dolgokat, mint a Carolina Panthers a Seattle Seahawks-ot.

A polgári Magyarország a Fidesz szerint azt jelenti, hogy Orbán Viktor környezete nagybirtokossá válik

– olvasható a nemzeti ellenzék kommünikéjében.

Megállapításukat azzal támasztották alá, hogy az új hűbéri rendszerben kérges tenyerű gázszerelők, fitneszedzők, műkörmösök családjai szereznek több ezer hektáros nagybirtokokat.

A Fidesz Orbán Viktor 2010-es ígérete ellenére azt is végigvitte, hogy egy olasz állampolgár Lábod határában az NFA által 135 millió forintért megvásárolt területet feleannyiért, 73 millió forintért vásárolhassa meg az államtól.

A Jobbik szerint a polgári Magyarországon ilyen nem fordulhat elő. A Fidesz, miközben polgári Magyarországról beszél, saját klientúráját építi a magyar adófizetők kárára. A Fidesz már nem képviseli a polgári Magyarországot.

(alfahir.hu)

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink