Bíróság előtt a magát, gyerekek előtt mutogató szegedi férfi

A Szegedi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állítja azt a férfit, aki 2019 júniusában két szegedi játszótéren gyerekek előtt mutogatta magát – közölte az ügyészség.

A vád szerint az ötvenkét éves férfi 2019. június 10-én, este hat óra körül, az egyik játszótéren leült a földre, majd szeméremsértő módon láthatóvá tette magát. A vádlott cselekményét az ott játszó gyerekek észrevették, ekkor a vádlott távozott. A vádlott három nappal később, 2019. június 13-án, délután kettő körül, egy másik játszótéren, egy padon ülve, hasonlóan cselekedett. A gyerekek észrevették, majd miután egyikük rászólt, a cselekményt abbahagyta.

A Szegedi Járási Ügyészség a férfit szeméremsértés vétségével vádolja. A férfit a cselekmény elkövetése során tetten érték, valamint beismerő vallomást tett, ezért gyorsított eljárásban állítja az ügyészség a vádlottat a Szegedi Járásbíróság elé a mai napon.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink