Csoki lesz az idei Páger-díjazott

[ad 1]

Az Üvegtigrisben Csokit alakító színész, Csuja Imre kapja a Páger-gyűrűt. Többek között erről döntöttek a mai rendkívüli testületi ülésen.

DSCN0367

Első napirendi pontként elhangzott: január elsejével bejegyezték zártkörűen működő részvénytársasággá a Hagymatikum Gyógyfürdőt. A határozatokat elfogadta a többség.

Megszavazták, hogy Juhász Péter legyen a Makó-Térségi Víziközmű Kft. új könyvvizsgálója havi 40.000 forintért. Dr. Molnár Istvánnak, aki eddig betöltötte ezt a tisztséget, január 30-án lejár a megbízatása és a jövőben nem kívánja folytatni. Dr. Török Miklós (DK) aggodalmát fejezte ki, hogy ez egy 2014-ben indult cég, kevés árbevétellel és nem makói kötődéssel. Dr. Hadik György (Fidesz) elmondta, hogy biztos jó munkát fog végezni, hiszen saját vagyonával felel mindenért. Zeitler Ádám (Jobbik) szerint sem rossz a személye, mert több Internetes forrás alapján nagy tapasztalattal bír.

DSCN0369

Elfogadták a nemzetiségi önkormányzatokkal való együttműködésről szóló határozatokat, ezeket minden év január 31-ig felül kell vizsgálni. A romániai Lugos Makó testvérvárosa lesz, szavaztak erről is.

Végül zárt ülésen tárgyalták meg, hogy a szakmai kuratórium döntése alapján Csuja Imre kapja idén Páger Antal, makói színészóriás pecsétgyűrűjének másolatát. Az átadó február 7-én 15 órától lesz a Hagymaházban.

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

Négy éve nyílt a Széchenyi téri Pingvin patika Makón

A Széchenyi téri Pingvin patika (elődje a Korzó gyógyszertár) nemsokára négy éve működik Makó belvárosában.A kis patikából egy nagyobb tágasabb gyógyszertár lett, ahol jelenleg egy szakgyógyszerész, egy gyógyszerész és négy szakasszisztens dolgozik. A gyógyszertár részt vesz a Makó és környékét ellátó ügyeleti és készenléti rendszerben is – olvasható az áprilisi Pingvin magazinban.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink