Ellehetetlenült a közlekedés a görögkatolikus templomnál

A ,,behajtani tilos kivéve célforgalommal” tábla helyett útlezáró bólyák kerültek a Templom köz Erdélyi püspök utcai végébe – panaszolta a Makói Csípősnek egyik olvasónk. Ezáltal zsákutca lett és a Toldi utcára, illetve a közbe is kerülővel tud bejutni a mentő, a tűzoltó. Olvasónk információja szerint egy fideszes aktivista lakik a közelben, ő kérte, hogy zárják így le az utcát.

Kávási Mihály, – aki a közelben lakik, – arról tájékoztatta oldalunkat, hogy ezzel a lezárással már kereste Farkas Éva polgármestert, a jegyzőt és a körzet képviselőjét, dr. Hadik Györgyöt is. Választ nem is kapott egyiküktől sem. Azt szeretné elérni, hogy kerüljön vissza a ,,behajtani tilos” tábla, a ,,kivéve célforgalommal” kiegészítve. Felhívta rá a figyelmet, a Templom köz másik szakaszán továbbra is így van kialakítva, illetve a hasonlóan szűk Nap utcán is így van szabályozva.

Olvasónk elmondása szerint a köz lezárásának és zsákutcává alakításának oka, hogy egy fideszes aktivista lakik ott, aki szolgálataiért cserébe ezt kérte. Pedig a szűkösség miatt egy mentő, betegszállító, tűzoltó nem tud ott megfordulni, csak tolatva tud majd kijönni. Ráadásul a templomba érkezőknek emiatt egyszerűbb lesz a Toldi utcán megállni, a templom kert mellett, ami ott torlódást fog eredményezni.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Egy válasz

Hozzászólás a(z) K M bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink