Macska ivartalanítási program indul Hódmezővásárhelyen

Nehéz hónap elé néz a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. Elérkeztek áprilishoz, amikor a védenceiknél ismételni kell a belső és külső parazitamentesítést, illetve a beteg cicák számára immunerősítő cseppeket és tablettákat kell vásárolniuk. Ez viszont magas költségekkel jár.

Balogh Ernő, a szervezet elnöke elmondta, kiemelten odafigyelnek arra, hogy három havonta átessenek az állatok a parazitamentesítésen. A spotonok, a féreghajtó paszták nem olcsók, még így családias létszámban sem, éppen ezért megterhelő lesz ez a hónap. Emellett az állatorvosoknak is ki kell fizetni a fennálló költségeket, valamint állateledelt kell vásárolni és kifizetni a közüzemi számlákat. Hozzátette, kizárólag az állatbarátok segítségére számíthatnak. Erre nincs állami vagy önkormányzati forrás, ezeket a kiadásokat önerőből és adományokból kell fedezniük.

Balogh Ernő kiemelte azt is, hogy április 1-jével Hódmezővásárhelyen macska ivartalanítási program is indult. Reményeik szerint legalább száz kóbor, kolóniás egyedet tudnak majd megműttetni. A befogásban az etetők segítenek. A program a svájci Susy Utzinger Alapítvány támogatásából valósul meg.

A vírushelyzet miatt az adományokat előre egyeztetett helyszínen és időpontban fogadja az egyesület. Aki spotonokkal vagy féreghajtó pasztákkal, állateledellel, állatorvosi költség hozzájárulással támogatná a szervezet védenceit az a Facebook közösségi oldalon vagy az elnok@hmvhelyiallatvedok.eu email címen veheti fel a kapcsolatot az állatvédőkkel. Akinek egyszerűbb az utalás, az a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámra fizetheti be adományát.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink