Magányos állnak az egyre alacsonyabb vízszintben az egykori magyarcsanádi híd pillérei. Bár nagy az aszály, olvasónk szombati fotóin az látszik, hogy száraz lábbal azért nem lehetne eljutni a Maros közepéig, ellentétben például a makói stranddal.
A Maros a közeli Apátfalvánál augusztus 8-án majdnem megdöntötte a negatív vízállást. 18 órakor -128 cm mértek, a rekord pedig -131 cm, ezt 2012. szeptember 17-én mérték. Ezt leszámítva -110, -115 cm körül van a vízállás Apátfalvánál, kedd délután éppen -115 cm volt.
A mérőállomástól nagyjából 2 kilométerre van az egykori magyarcsanádi híd, amely 1940-ben robbant fel. Ezáltal hatalmas kerülővel (Kiszombor felé) lehet eljutni innen a folyó túloldalán lévő romániai Csanádra.

A híd újjáépítése jó ideje napirenden van. Legutóbb, 2025. januárjában jelentette be Szijjártó Péter akkori külgazdasági és külügyminiszter, hogy megkötötték a szerződést a Szent Gellért híd újraépítésére. Azt megelőzően, 2024. decemberében kiderült, Románia schengeni csatlakozásával elhárult a vasúti, illetve közúti híd építése elől az utolsó akadály is. Farkas János, Magyarcsanád polgármestere (Fidesz) 2024. decemberében azt mondta, ha minden az eredeti elképzelések szerint alakul, 6 év múlva állni fog a Szent Gellért híd a Maroson.

