Öt év egy kislány megszúrásáért

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntettének kísérlete miatt R. Mónika ellen indított büntetőügyben kiszabott ítéletet. A vádlott cselekményét a táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettének minősítette, a szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás tartamát 10 évről 5 évre enyhítette. 

A vádlott 2012 májusától Mezőtúron lakott élettársával, B. Sándorral és négy kiskorú gyermekével. (Az ötödik 2014 januárjában született.) 2013 decemberében ebben a 70 négyzetméteres vályogházban összesen 4 család lakott, minden helyiséget egy-egy család lakta. A vádlott családjával egy 4×3 méteres szobában élt, amely eredetileg konyha volt.

2013. december 19-én a késő esti órákban karácsonyi ünnepség volt az iskolában, amelyen részt vett B. Diána és B. Mercédesz (2005) sértett is. Az ünnepség miatt a gyerekek apjukkal, B. Sándorral a szokásosnál később értek haza. B. Mercédesz egy papírból készült szélforgó játékot vitt haza az ünnepségről, amivel a testvérei játszani akartak, de a sértett nem adta oda, ezért a gyerekek között hangos vita, veszekedés alakult ki.

A vádlott feszült és ideges volt amiatt, mert az élettársa később ért haza, és még nem gyújtott be, emellett a gyerekek civakodása is zavarta. Este 10 óra körül egy kalácsot akart adni a gyerekeknek vacsoraként úgy, hogy az ágyon – ahol a gyerekek tartózkodtak – akarta a kalácsot felvágni és szétosztani. Ezért magához vett egy kést, és leült az ágyra. A gyerekek tovább veszekedtek a játékon, ezért a vádlott kikapta azt a sértett kezéből és odaadta a többieknek. Emiatt a kislány megsértődött, rángatta a vállát és morgott magában. A vádlott a sértett viselkedése miatt indulatos lett, és a kést a neki háttal ülő sértett hátába szúrta.

A kislány fájdalmában sírni kezdett, erre a szobába belépett B. Sándor, akinek a vádlott azt mondta, hogy a sértett az ágyon hagyott ollóba feküdt bele, és az okozta a vérző sérülést. Ezt követően az apa bevitte a gyereket a kórházba, aki közvetlen életveszéllyel járó, 2-3 hét alatt gyógyuló sérülést szenvedett, életét csak a szakszerű orvosi kezelés mentette meg. A gyámhivatal a vádlott minden gyermekét – ide érte a cselekmény elkövetése után született B. Angélát is – nevelőszülőknél helyezte el.

Az ítélet indoklásában elhangzott: az ítélőtábla nem látta egyértelműen bizonyítottnak, hogy a vádlott emberölési szándékkal szúrt volna. Tekintettel az ügy összes körülményére az állapítható meg, hogy a vádlott szándéka testi sértés okozására terjedt ki. Ugyanakkor a megszúrt testtájékból, a használt eszközből is arra lehet következtetni, hogy a szúrása életveszélyt okozó volt.

(Szegedi Bíróság sajtóosztály)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink