Új tűzoltó kezdi meg szolgálatát Makón

2022 februárjától három újonc tűzoltó csatlakozott a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz. A három fiatal szerdán kezdi meg szolgálatát. A szentesi, a hódmezővásárhelyi és a makói tűzoltóság állományához csatlakoznak a fiatalok, akik tavaly szeptemberben kezdték meg Budapesten az elméleti és a gyakorlati felkészülést. 

Varga Bence Ákos 2001-ben született. Az érettségi után egy évig még különféle tanfolyamokon vett részt. Végül arra a döntésre jutott, hogy a tűzoltói hivatásban szeretne kiteljesedni. Miután átesett a szükséges vizsgálatokon és vizsgákon, megkezdhette tanulmányait. Bence Makón él, a város tűzoltó-parancsnokságán a B szolgálati csoporthoz csatlakozik szerdától. 

Szikszai Alex Marcell húsz éves, jelenleg Székkutason él. Gyermekkora óta tűzoltónak készül, az ehhez szükséges tanulmányokat elsajátította. Szerdán veszi fel élete első hivatásos szolgálatát a hódmezővásárhelyi tűzoltó-laktanyában. 

Hajdú Dávid is 2001-ben született, Csongrád városában él. Tőle nem áll távol a hivatásos szolgálat, hiszen bátyja 2017 óta tűzoltó Szegeden, keresztapja pedig a rendőrség kötelékében szolgál. Évek óta tudja, hogy tűzoltó szeretne lenni, a tervei mára valósággá váltak. Szintén szerdán állhat először szolgálatba. A szentesi tűzoltóságon teljesít majd szolgálatot, ahol tapasztaltabb munkatársai készítik fel feladataira.

(Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelem, fotók: Molnár Krisztina/Csongrád-Csanád MKI)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

Legyőzte a paksiakat a Makó FC

Egyórányi játék után 2-0-ra vezettek a hazaiak, a paksi erőfeszítések csak a szépítésre voltak elegendőek. A makóiak a középmezőnyben tartózkodnak a tabellán.

Tovább »

Gázolt a vonat Deszknél

Az Újszeged állomásról 19:07-kor Mezőhegyesre elindult személyvonat (37043) elgázolt egy embert Deszk közelében – adta hírül a Mávinform szombat este.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Gázolt a vonat Deszknél

Az Újszeged állomásról 19:07-kor Mezőhegyesre elindult személyvonat (37043) elgázolt egy embert Deszk közelében – adta hírül a Mávinform szombat este.

Tovább olvasom »