Elvették a kórházat, az iskoláinkat, a vízművet – fejtette ki hétfőn a Jobbik önkormányzati képviselője makói választási fórumon.
Zeitler Ádám azzal kezdte beszédét: Makó egykoron vármegye székhely volt, sok önálló döntéssel, erős önkormányzatisággal. Az elmúlt 12 évben azonban elvett a kormány több dolgot is, így a város a vesztese volt ennek az időszaknak. A makói kórház az Országos Kórházi Főigazgatóság alá tartozik és hódmezővásárhelyi vezetése van. Az iskolákat a tankerületek tartják fent, a jól működő makói vízművet szétverték, jelenleg pedig a szolgáltató székhelye Békéscsabán van.
Felidézte, 2014-ben és 2018-ban is önálló jelölttel indult a Jobbik a körzetben, dr. Kiss Attila személyében. A siker nem született meg és legutóbb összefogás sem volt az ellenzéki pártok között. Most azonban felismerték ennek fontosságát.
Szerinte nagy előrelépés lenne Makónak, Hódmezővásárhelynek és a környező falvaknak, ha a körzet országgyűlési képviselője egyben az ország miniszterelnöke lenne.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |