A listavezetőtől kapott ki a Makó FC
Az akadémistákkal felálló Szeged-Csanád Grosics A. II-től szenvedett vereséget a Makó FC a megye I-ben. A makóiak így a hatodik helyen állnak a 12 csapatos bajnokságban.
Az akadémistákkal felálló Szeged-Csanád Grosics A. II-től szenvedett vereséget a Makó FC a megye I-ben. A makóiak így a hatodik helyen állnak a 12 csapatos bajnokságban.
Ma kezdődött a Héttorony Fesztivál, amelyen többek között nép- és világzenei koncerteket, kiállításokat, beszélgetéseket rendeznek Makovecz Imre építész tereiben. A Héttorony Fesztivál történetében először nem Budapesten, hanem Makón, a Hagymaházban rendezzük meg a 2024-es programsorozat gálaműsorát.
Kigyulladt egy asztalosműhely tegnap délután Nagyéren, a Rákóczi Ferenc utcában. A hetven négyzetméteres műhelyben berendezési tárgyak és a tetőszerkezet kapott lángra – közölte péntek reggel
Kína Magyarországra akkreditált nagykövete, Gong Tao és delegációja kereste fel tegnap délután Csongrád-Csanád Vármegye Önkormányzatát hivatalos látogatás céljából – számolt be róla az önkormányzat fideszes elnöke, a makói Mágori András.
Január után most ismét kérelmet adott be az Összefogás a Kiszombori Rónay-kastélyért Egyesület a kiszombori önkormányzathoz, hogy önkéntesekkel tegyenek a kastély állagmegóvásáért és a környezet megszépítéséért. A múlt heti testületi ülésen megkapták erre az engedélyt.
Tóthné Libor Mária, vagy ahogyan többen ismerik, Limara csaknem húsz éve kapott az édesanyjától ajándékba egy kenyérsütő gépet, s azóta töretlen a kelt tészták iránti rajongása. November végén pedig már érkezik az évtized egyik legmeghatározóbb szakácskönyvének a folytatása, a Limara Péksége 2.
Ismét várja a Light Friday az érdeklődőket Csongrád-Csanád vármegyében is. A balesetmegelőzési akció keretében némi közlekedési tudásért cserébe, láthatóságot támogató eszközökhöz juthatnak a résztvevők.
Lázár János építési és közlekedési miniszter, a térségünk országgyűlési képviselője szerint vicces az 50 forintos palackok gyűjtögetése és a szegénység – legalábbis ez derül ki abból a Reels videóból, amelyet Facebook-oldalán osztott meg.
Kedden kezdte tárgyalni a Szegedi Törvényszéken egy makói nő ügyét, akinek kutyája egy motoros halálát okozta 2022 nyarán. A jelenleg 37 éves asszonyt gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolják.
A makói nyomozók egy nap alatt azonosították és fogták el azt a makói férfit, aki egy idős asszonyt rabolt ki – számolt be róla a Csongrád-Csanád vármegyei rendőrség.
Mint azt tegnap megírtuk, felújítja a makói önkormányzat a Bartók épületet, hogy oda tudjon költözni a Kálvin óvoda, szintén egy felújítás miatt. A Makói Csípős cikke alá egy érdekes hozzászólást tett közzé Kotroczó Béla, a bartókos szülők jogi képviselője.
Mint azt megírtuk: felújítják a Kálvin Téri Óvodát és nagy meglepetésre az ovisok a volt Bartók iskola épületébe költöznek, amit pont azért zártak be, mert túl korszerűtlennek találtak. A költözésről szerdán tájékoztatták a szülőket és a dolgozókat.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) egy határozatot tett közzé az oldalán, amiből kiderül, hogy több ellátás is szünetel a Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központ székhelyén, Vásárhelyen.
2012 novemberében Szócska Miklós, akkori egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt Hódmezővásárhelyen, hogy integrálják, egy közös intézményben működik tovább a makói és a hódmezővásárhelyi kórház.