Kigyulladt egy asztalosműhely Nagyéren
Kigyulladt egy asztalosműhely tegnap délután Nagyéren, a Rákóczi Ferenc utcában. A hetven négyzetméteres műhelyben berendezési tárgyak és a tetőszerkezet kapott lángra – közölte péntek reggel
Kigyulladt egy asztalosműhely tegnap délután Nagyéren, a Rákóczi Ferenc utcában. A hetven négyzetméteres műhelyben berendezési tárgyak és a tetőszerkezet kapott lángra – közölte péntek reggel
Kína Magyarországra akkreditált nagykövete, Gong Tao és delegációja kereste fel tegnap délután Csongrád-Csanád Vármegye Önkormányzatát hivatalos látogatás céljából – számolt be róla az önkormányzat fideszes elnöke, a makói Mágori András.
Január után most ismét kérelmet adott be az Összefogás a Kiszombori Rónay-kastélyért Egyesület a kiszombori önkormányzathoz, hogy önkéntesekkel tegyenek a kastély állagmegóvásáért és a környezet megszépítéséért. A múlt heti testületi ülésen megkapták erre az engedélyt.
Tóthné Libor Mária, vagy ahogyan többen ismerik, Limara csaknem húsz éve kapott az édesanyjától ajándékba egy kenyérsütő gépet, s azóta töretlen a kelt tészták iránti rajongása. November végén pedig már érkezik az évtized egyik legmeghatározóbb szakácskönyvének a folytatása, a Limara Péksége 2.
Ismét várja a Light Friday az érdeklődőket Csongrád-Csanád vármegyében is. A balesetmegelőzési akció keretében némi közlekedési tudásért cserébe, láthatóságot támogató eszközökhöz juthatnak a résztvevők.
Lázár János építési és közlekedési miniszter, a térségünk országgyűlési képviselője szerint vicces az 50 forintos palackok gyűjtögetése és a szegénység – legalábbis ez derül ki abból a Reels videóból, amelyet Facebook-oldalán osztott meg.
Kedden kezdte tárgyalni a Szegedi Törvényszéken egy makói nő ügyét, akinek kutyája egy motoros halálát okozta 2022 nyarán. A jelenleg 37 éves asszonyt gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolják.
A makói nyomozók egy nap alatt azonosították és fogták el azt a makói férfit, aki egy idős asszonyt rabolt ki – számolt be róla a Csongrád-Csanád vármegyei rendőrség.
A koraszülöttek világnapját minden év november 17-én tartják, hogy világszerte felhívják a figyelmet a koraszülésre és a koraszülöttek, illetve családjaik küzdelmére. Idén ezen a napon, vagyis jövő hét vasárnap Kiszomboron is várják az érdeklődőket különböző programokra a Helytörténeti Gyűjtemény terére.
A fiatalok szórakozási lehetőségei is szóba kerültek a múlt hét szerdai testületi ülésen. Végül a képviselő-testület és a HSZC Makói Návay Lajos Technikum igazgatója arra jutott, hogy az összes iskola bevonásával egy közös beszélgetést szerveznek, mire lenne igény.
Egy pályázat érkezett be a téglagyári tó és a mellette lévő füves megvásárlására a makói önkormányzathoz, azonban ezt érvénytelennek nyilvánították. Mint azt megírtuk, megkeresést kapott
Módosítja a vagyonkezelési szerződést a makói önkormányzat és a Hódmezővásárhelyi Tankerület a Bartók- és a Bagolyvár épülete kapcsán, ugyanis egyik helyen sem végez oktatást a
Ismeretlenek – rövid időre, – átvették a Farkas Éva Erzsébet polgármester és a férjéhez köthető Angyalsóhaj Alapítvány Facebook oldalának kezelését. A probléma szombaton merült fel,
Mától ismét 5-5 forinttal drágább az üzemanyag. Csak idén közel 50 forintot emeltek. Garantáltan emelkedni fog mindenek az ára – számolt be róla a Rádió Ice szombat reggel.