Spanyolországba szerződött a Makó FC volt játékosa
Nikitscher Tamás 2021 őszén az NBIII-as Makóban játszott kölcsönben. Most bejelentették, hogy a spanyol La Ligában szereplő Real Valladolidhoz igazolt.
Nikitscher Tamás 2021 őszén az NBIII-as Makóban játszott kölcsönben. Most bejelentették, hogy a spanyol La Ligában szereplő Real Valladolidhoz igazolt.
Áremelést jelentett be a Hagymatikum, amely szombaton, február elsején lép életbe. A Makó kártyás ár 2.900 forint lesz, míg a térségi 30 forinttal lesz olcsóbb,
A fotónkat szombat délután készítettük, láthatóan a tároló feléig, harmadáig van tele.
Látogatási tilalom lesz érvényben 2025. január 30-tól a Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központ valamennyi telephelyén – olvasható a kórház oldalán.
A Szallas.hu adatai alapján 2024-ben Budapest, Siófok és Eger volt a legkedveltebb belföldi úti cél. A rövid tartózkodások, valamint az 50 ezer forint alatti értékű
Az avar égett Makónál a hét első napján, kedd hajnalban pedig egy magyarcsanádi családi házban csaptak fel a lángok – közölte a megyei katasztrófavédelem ma.
A Dr. Tóth Ferenc Egyesület és a Maros-parti Veteránjárműveket Kedvelők Sportegyesülete (MVKSE) közös programot tartott hétvégén, mely során megnézték a régi városházát, mielőtt elkezdődik a hotellé való átalakítása.
Természettudományos napot tartottak pénteken a Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskolában. A program olyan terülteket érintett, amelyek érdekesek lehetnek a diákoknak és amiről órán nem hallanak.
Ma lejátszotta az első felkészülési találkozóját a megye I-es Makó. A csapat a negyedik helyről várja a februári folytatást. A megye I-es csapat minden hazai
Ahogy az önkéntesek megszokhatták, az idei évben is hétfőnként lehet jelentkezni a Véradó Állomáson. Ezen a héten is várták a véradókat.
Áremelést jelentett be a Hagymatikum, amely szombaton, február elsején lép életbe. A Makó kártyás ár 2.900 forint lesz, míg a térségi 30 forinttal lesz olcsóbb,
A Szallas.hu adatai alapján 2024-ben Budapest, Siófok és Eger volt a legkedveltebb belföldi úti cél. A rövid tartózkodások, valamint az 50 ezer forint alatti értékű
Egy pályázat érkezett be a téglagyári tó és a mellette lévő füves megvásárlására a makói önkormányzathoz, azonban ezt érvénytelennek nyilvánították. Mint azt megírtuk, megkeresést kapott
Módosítja a vagyonkezelési szerződést a makói önkormányzat és a Hódmezővásárhelyi Tankerület a Bartók- és a Bagolyvár épülete kapcsán, ugyanis egyik helyen sem végez oktatást a