Kínai beruházás érkezhet Maroslelére is
Történelmi léptékű beruházás küszöbén Maroslele – jelentette ki oldalán Drimba Tibor, a község polgármestere és néhány fotót is feltöltött, amelyen tárgyalópartnerivel látható.
Történelmi léptékű beruházás küszöbén Maroslele – jelentette ki oldalán Drimba Tibor, a község polgármestere és néhány fotót is feltöltött, amelyen tárgyalópartnerivel látható.
Pénteken döntöttek a megyei közgyűlésben az alelnökök fizetéséről. Mágori András megyei elnök bérét 1.170.000 forintról 2.356.000 forintra emelték a törvényeknek megfelelően. Az alelnököknél a közgyűlés dönthet, hogy az elnök bérének hány százalékát adják meg 70-90% között és a Fidesz természetesen a lehető legtöbbet javasolta.
Szombaton rendezte szalagavató ünnepségét a HSZC Makói Návay Lajos Technikum. Ahogy a városban ismerik az intézményt, a Keri hosszú idő után tudott vacsorával egybekötött, „nagy” szalagavató bált rendezni.
Drimba Tibor az elmúlt 10 évben rendszeresen tartott prevenciós előadásokat. Amióta Maroslele polgármestere lett, ez azóta sem változott. A napokban Fábiánsebestyénen, Makón és Hódmezővásárhelyen tájékoztatta az érdeklődőket fontos témákról.
A Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola nyitotta a középiskolai bálok sorát Makón. Összesen három osztály végzőseit köszöntötték.
Az advent előtti vásárlási dömpingben sokan szeretteik számára élő állatok megvásárlásában gondolkodnak. Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője elmondta, hogy a házi kedvencek felelős
Makó város szülötte 1986. december 14-én hunyt el, sírja Budapesten, a Farkasréti temetőben található. (Kiemelt fotó: Páger Antal a Pesti Színházban Brian Phelan: Váltóőrök című
A képviselő-testület zárt ülésen, a szakmai kuratórium javaslata alapján úgy döntött, hogy 2025-ben Szirtes Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja kapja meg a Páger Antal Színészdíjat.
A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.
A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. az Agrárminisztérium Természetmegőrzési Főosztályával karöltve kreatív alkotópályázatokat hirdetett az Év Emlőse, a vadmacska témakörben, amelyen a Makói József Attila
Egy pályázat érkezett be a téglagyári tó és a mellette lévő füves megvásárlására a makói önkormányzathoz, azonban ezt érvénytelennek nyilvánították. Mint azt megírtuk, megkeresést kapott
Módosítja a vagyonkezelési szerződést a makói önkormányzat és a Hódmezővásárhelyi Tankerület a Bartók- és a Bagolyvár épülete kapcsán, ugyanis egyik helyen sem végez oktatást a
Ismeretlenek – rövid időre, – átvették a Farkas Éva Erzsébet polgármester és a férjéhez köthető Angyalsóhaj Alapítvány Facebook oldalának kezelését. A probléma szombaton merült fel,
Mától ismét 5-5 forinttal drágább az üzemanyag. Csak idén közel 50 forintot emeltek. Garantáltan emelkedni fog mindenek az ára – számolt be róla a Rádió Ice szombat reggel.