Az üvegvisszaváltó rendszer ellenére a Hagymatikum előtt még gyűjtik a kupakokat
A fotónkat szombat délután készítettük, láthatóan a tároló feléig, harmadáig van tele.
A fotónkat szombat délután készítettük, láthatóan a tároló feléig, harmadáig van tele.
Látogatási tilalom lesz érvényben 2025. január 30-tól a Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központ valamennyi telephelyén – olvasható a kórház oldalán.
A Szallas.hu adatai alapján 2024-ben Budapest, Siófok és Eger volt a legkedveltebb belföldi úti cél. A rövid tartózkodások, valamint az 50 ezer forint alatti értékű
Az avar égett Makónál a hét első napján, kedd hajnalban pedig egy magyarcsanádi családi házban csaptak fel a lángok – közölte a megyei katasztrófavédelem ma.
A Dr. Tóth Ferenc Egyesület és a Maros-parti Veteránjárműveket Kedvelők Sportegyesülete (MVKSE) közös programot tartott hétvégén, mely során megnézték a régi városházát, mielőtt elkezdődik a hotellé való átalakítása.
Természettudományos napot tartottak pénteken a Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskolában. A program olyan terülteket érintett, amelyek érdekesek lehetnek a diákoknak és amiről órán nem hallanak.
Ma lejátszotta az első felkészülési találkozóját a megye I-es Makó. A csapat a negyedik helyről várja a februári folytatást. A megye I-es csapat minden hazai
Ahogy az önkéntesek megszokhatták, az idei évben is hétfőnként lehet jelentkezni a Véradó Állomáson. Ezen a héten is várták a véradókat.
Közlekedésbiztonsági napot rendeztek pénteken a Szikszai György Református Általános Iskolában. A tanulók elméleti és gyakorlati tudással is gazdagodtak.
Három osztályban összesen 78 végzőst köszöntöttek péntek este a Makói József Attila Gimnázium gombavatóján. Az iskola öt év után rendezett újra teljes értékű, műsorral és
A Szallas.hu adatai alapján 2024-ben Budapest, Siófok és Eger volt a legkedveltebb belföldi úti cél. A rövid tartózkodások, valamint az 50 ezer forint alatti értékű
Egy pályázat érkezett be a téglagyári tó és a mellette lévő füves megvásárlására a makói önkormányzathoz, azonban ezt érvénytelennek nyilvánították. Mint azt megírtuk, megkeresést kapott
Módosítja a vagyonkezelési szerződést a makói önkormányzat és a Hódmezővásárhelyi Tankerület a Bartók- és a Bagolyvár épülete kapcsán, ugyanis egyik helyen sem végez oktatást a
Ismeretlenek – rövid időre, – átvették a Farkas Éva Erzsébet polgármester és a férjéhez köthető Angyalsóhaj Alapítvány Facebook oldalának kezelését. A probléma szombaton merült fel,