
Akkumulátorokat loptak a makói tolvajok, majd kristályra cserélték
A makói nyomozók a napokban elfogtak két helyi fiatalt, akik akkumulátorokat és szerszámokat loptak.
A makói nyomozók a napokban elfogtak két helyi fiatalt, akik akkumulátorokat és szerszámokat loptak.
Baróczi Gusztáv, Guszti bácsi a mai napon, 68. születésnapján itt hagyott bennünket – számolt be a rossz hírről a Makó FC csütörtök délelőtt.
Istók Margit a makói Állami Zeneiskola alapító tanára volt (a botrányos körülmények között bezárt Bartók iskoláé) és országos hírű zongoratanár. Tegnap, születésének 124. évfordulóján rá emlékeztek.
Az már korábban ismert volt, hogy az év második felében kezdődik a Kassai utcai óvoda felújítása, csak éppen februárban még arról volt szó, hogy a kivitelezés 12 hónapot vesz igénybe. Most az önkormányzat arról számolt be, hogy az intézmény 271 millió forintos rekonstrukciója várhatóan 2027-ben fejeződik be.
Több nap után először adtak széles körű tájékoztatást a makói betegellátással kapcsolatban, miután gyanúsítást követően több orvost is kirúgtak a helyi kórházból. A szerdai testületi
Miközben rengeteg a kérdés a makói osztályokról, a Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központ honlapján arról írnak, hogy „kiváló minősítéssel büszkélkedhet” az intézmény. Az Országos
Múlt héten kétszer is várták a véradókat Makón, az eseményről ezúttal is a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezetének Véradással foglalkozó oldala számolt be.
Mint arról hírt adtunk, az ún. gyógyászati segédeszközös csalás nyomozásában a makói sebészeti osztály több orvosa is érintett. Egyikük felvette a kapcsolatot oldalunkkal és a Makói Csípősnek elmondta: fel van háborodva és méltatlannak tartja az egész eljárást, a kórházvezetéstől kezdve a makói önkormányzat tájékoztatásáig.
Izgalmas második félidőt követően hozta el a három pontot Mórahalomról a Makó FC a megyei első osztályú bajnokság soros fordulójában, szombaton.
Elindult az ipari parkban található Benepack Hungary Kft. új élelmiszeripari csomagolóüzemében a gyártósor próbaüzeme – adta hírül a polgármester szombat este.
Istók Margit a makói Állami Zeneiskola alapító tanára volt (a botrányos körülmények között bezárt Bartók iskoláé) és országos hírű zongoratanár. Tegnap, születésének 124. évfordulóján rá emlékeztek.
Több nap után először adtak széles körű tájékoztatást a makói betegellátással kapcsolatban, miután gyanúsítást követően több orvost is kirúgtak a helyi kórházból. A szerdai testületi
Miközben rengeteg a kérdés a makói osztályokról, a Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központ honlapján arról írnak, hogy „kiváló minősítéssel büszkélkedhet” az intézmény. Az Országos
Tegnap jött a hír, miszerint újabb 17 embert – köztük orvosokat és cégvezetőket – fogtak el az ún. gyógyászati segédeszközös, országos csalássorozatban. Ma kiderült, a makói sebészet orvosai is érintettek.