38 gólt lőtt 6 meccsen a makói utánpótlás

[ad 1]

Gólgazdag találkozókat vívtak az elmúlt napokban a makói utánpótlás labdarúgók. 

Könnyed és kiszenvedett győzelem

A közelgő húsvéti ünnepek miatt a hétvégéről a szerdai napra került az U17 és U19 csapataink találkozója a DAFC Szeged ellen. A papírforma „könnyed” hazai sikereket ígért, ami a fiatalabbak találkozójára igaz is volt, ám az idősebbek megizzasztották a szurkolókat.

A Bány Tamás irányította 17 évesek Benkő Botond révén már a második percben vezetést szereztek és a félidő végéig előnyüket három gólra növelték. A második játékrészben Herczeg Barni és Benkő Botond duplájával beigazolódott a papírforma.

A Brakszatórisz András edzette U19 jó fél órás csúszással kezdte el a találkozót, mert a vendégeket szállító busz lerobbant. Hogy ez a csúszás vagy a csúszós pálya zavarta-e meg a fiúkat, nem tudom, de valami pocsék első játékrész produkáltak. Hiába támadtunk, s birtokoltuk többet a labdát mindez meddő volt, s a vendégek egy kontrából az első kapura tartó labdából betaláltak. Ezt követően görcsössé vált a srácok játéka és többet foglalkoztak egymással és a játékvezetéssel, mint magával a játékkal. Majd egyre több lett a „magánakció” a sokkal célszerűbb csapatjáték helyett.

A félidőben a mester frissített csapatán, s oda is szögeztük szegedi vendégeinket a kapujuk elé, de míg mi a legnagyobb ziccereket is kihagytuk, vagy a kapus védett, ők egy újabb kontrából a második kapura lövésükből második góljukat szerezték ellenünk. Ezt követően a kérdés az volt, hogy sikerül-e a srácoknak önmaguk árnyékán felülkerekedni és a rendkívül jól védekező és romboló DAFC csapata ellen eredményesnek lenni.

Sikerült! Negyed óra alatt Vajna Martin, Bartucz Máté és a nagy visszatérő, Nacsa Viktor találataival a magunk javára tudtuk fordítani a találkozót és a sírból hoztuk vissza a mérkőzést.

12049345_1137390282962168_1213190410632669016_n

10 gól Szegedről

Szintén a közelgő ünnepek miatt hétközi fordulót játszott Szegeden az U14 és U15. Ellenfelünk az a SZEOL SC ‘B’ volt, akik a 15 éveseinket Makón legyőzték, de mivel jogosulatlanul szerepelt egy játékos, a mérkőzést a vezetőség megóvta. Az óvásnak helyt adtak és a három pont hozzánk került 3:0 eredménnyel.

A srácok azért jobban szeretik, ha egy találkozó a zöld gyepen dől el, ráadásul erre még az időjárás is alkalmas volt. A fiatalabbak Bartus Róbert, Lakatos Armandó és Nagy Krisztián duplázásainak, valamint Varga Viktor találatának köszönhetően 7 gólos sikerrel és három idegenben megszerzett ponttal térhettek haza.

Az idősebbeket fűtötte a visszavágás tüze, s ennek reményében léptek pályára. Gyorsan vezetést szereztünk Nagy Rajmond találatával, de sok időt nem hagytak örülni a vendéglátóink, két perc elteltével egyenlítettek. Ám a második játékrészben Zoppé Marcell és Nagy Ádám találataira már nem érkezett válasz, így nem kis munkával, de a pályán szerzett nagyon értékes pontokat csapatunk.

16 tojást tojt a „nyuszi” a Botlik csapatnak

A Botlik Róbert edzette fiatalok számára is elkezdődött a bajnokság. A tavaszi első találkozó a Csanádpalota ellen halasztásra került (2016.05.10. kedd), így pénteken léptek először pályára a srácok. A tavaszi rajt jobban nem is kezdődhetett, hiszen a Szőregi RSE ellen 16 gólig jutottunk. Ezzel továbbra is a tabellát vezető Apátfalva nyomában maradtunk.

Szőregi RSE – MUFC 0-16 (0-7)
Megyei U14, Keleti csoport.
Gsz.: Borbély (5), Vig (2), Varga (3), Bódi (4), Nagy (2).

12670492_1140107316023798_7952207661245639281_n

Győzelemmel a dobogó tetejére

Szombaton igazi rangadót játszott az M-FOCI KFT. U19 csapata a tabellán akkor még előttük álló Szentesi Kinizsi SZITE U19 együttesével. A mérkőzést úgy kezdték a srácok, ahogyan azt egy ilyen találkozón kell – mentek, hajtottak tisztességgel. Jöttek is a helyzetek, de a vendégek kapusa, Fazekas János állta a sarat, míg nálunk elsősorban a Maglóczki Zsolt, Bálint Péter, Katona Attila és Fülöp Martin Soma  alkotta védelem szűrt nagyon hatékonyan és mögöttük biztosított a remek formában lévő kapusunk, Oravecz Bence.

A negyed óra játék után a nagyon agilisan játszó és eddig a Makó-Szentes találkozókon hat alkalommal eredményes Farkas Dániel szerzett vezetést. A szentesi fiatalok mentek előre becsülettel, de a makói kontráknak nem találták ellenszerét.

A félidő vége felé aztán kettőre növelték a makói fiatalok az előnyüket, Rudisch Ferenc saját térfeléről óriási labdát lőtt be üres területre Pipic Barna elé, aki fejjel vette be a szentesi kaput.

12512404_1140107419357121_6682021706502587725_n

Fordulást követően a vendégek mindent egy lapra feltéve rohamoztak, csapatunk pedig rendre veszélyes kontrákkal válaszolt. Ám a lehetőségek mind a két oldalon kimaradtak, sőt a 60. perc magasságában a Makónak megítélt büntetőt hárította Fazekas. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, a vendégek viszont szépíteni tudtak, így a végjáték nagyon izgalmasra sikeredett.

Az utolsó 5-6 percre a vendégek egyik játékosa a kiállítás sorsára jutott, míg nálunk mindenki kúszott-mászott a siker érdekében. Az utolsó percben aztán Farkas Dániel lefutotta a vendégeket és újabb találatával bebiztosította ezt a nagyon fontos sikert.

Zsebben a három pont, de nagyon nehéz sorozat vár a fiatalokra: az FK Szeged idegenben, a Szentest verő Mórahalom hazai pályán, majd Csongrád idegenben.

M-FOCI Kft. – Szentesi Kinizsi SZITE 3:1 (2:0)
Megyei U19
Gsz.: Farkas Dániel 2, Pipic Barna ill. Molnár Zsolt

(Hajdu Szilárd)

[ad 2]

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink