? Bővült a mozgáskorlátozott játszótér Makón

Az ÚJ VILÁG Alapítvány és a Tesco akciójának köszönhetően egy ún. pillangó libikókát helyeztek ki a Petőfi parkba. A játékelem 700 ezer forintba került, az ünnepélyes átadó szombat délelőtt volt. A rövid ünnepségen nem képviselte senki a városvezetést.

– Úgy gondoltuk, hogy egy olyan játékot teszünk ide, Makóra, – ahol már van fogyatékossággal élők számára használható játék,- ahol nem teszi külön a sérült gyermeket és az épet, hanem együtt tudnak játszani – fogalmazott oldalunknak adott interjújában Gulicska Irén. Az Új Világ Alapítvány elnökétől megtudtuk, hogy 400 ezer forintot nyertek a Tesco Ön választ, mi segítünk! pályázatán, ehhez további 300 ezret tettek hozzá saját forrásból, a Contitech és több helyi cég támogatásával.

Az Ön választ, mi segítünk! kampány most a hatodik fordulójához érkezett. Kósa András, a Tesco makói áruházának vezetője szerint fontos a helyi közösségek támogatása, így ez előző fordulóban több mint 40 millió forint lett szétosztva és 2,7 millió szavazat érkezett a vásárlóktól. A negyedik fordulóban volt először makói pályázó, aki fölényesen nyert. – Fontos, hogy együtt tudjanak játszani a sérült és nem sérült gyermekek, előbbiek ne szenvedjenek hátrányt – közölte a játékkal kapcsolatban. Idén kibővítették a pályázók körét, alapítvány nélküli iskolák, óvodák is jelentkezhetnek.

Az Új Világ Alapítvány elsősorban a rászoruló családok támogatása miatt jött létre. Tartanak még kutyás terápiás foglalkozásokat fogyatékkal élők számára, ennek vezetője a makói Szokolné Igaz Enikő. Jelenleg azon dolgoznak, hogy pályázatfüggetlenné tegyék az alapítványt: létrehoznak egy céget, ahol megváltozott munkaképességűek és hátrányos helyzetűek dolgoznak majd, a profit 10%-a az alapítványhoz kerül. Idén negyedik alkalommal elindult a tolerancia tábor is, aminek a célja, hogy fogyatékossággal élő gyermekek és ép gyermekek táborozzanak együtt.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink