Tizenkilenc ittas sofőr a hosszú hétvégén Csongrád megyében

A rendőrök tizennégy alkalommal Szegeden, kétszer Hódmezővásárhelyen, illetve egy-egy esetben Makón, Csongrádon, valamint Kisteleken indítottak büntetőeljárást ittas sofőrrel szemben 72 óra alatt. A megye útjain összesen húsz baleset történt szombattól hétfőig, amelyekben öten sérültek meg.

Fontos hangsúlyozni, hogy a kialakult tévhitekkel ellentétben már egy pohár szeszesital elfogyasztása is számít, ugyanis az alkohol kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki (észlelési idő növekedése, reflexek tompulása, szemmozgató izmok lassulása stb.), melyek a biztonságos közlekedéssel nem egyeztethetők össze.

Szakértői álláspont szerint a közlekedésbiztonság szempontjából legkedvezőbb, ha a járművezetők egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt vezetés előtt, illetve közben. Az alkohol hatása egyénenként változik, sőt még ugyanaz a személy is különbözőképpen reagálhat ugyanannyi alkohol mennyiségre. A hatás függ például attól, hogy üres vagy teli gyomorra ivott, mennyire fáradt, szed-e éppen nyugtatót vagy fájdalomcsillapítót. Az alkohol ezreléket meg lehet becsülni, de az alkohol hatását nem.

Az alkohol a látást is hátrányosan befolyásolja, mivel a szemmozgások idegi irányítása különösen érzékeny az alkohol hatására.

(police.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink