Négy késsel és egy bárddal próbáltak egy trafikot kirabolni

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két, szerb és szerb-magyar kettős állampolgárságú férfival szemben, akik februárban az egyik szegedi dohányboltot kísérelték meg felfegyverkezve kirabolni – közölte honlapján az ügyészség.

A vádirat szerint a vádlottak 2019. február 6. napján 18 órakor megjelentek az egyik, Szeged belvárosában található trafiknál, abból a célból, hogy azt kirabolják. Az egyik vádlott a trafik bejárata előtt figyeléssel biztosította társa cselekményét, míg a másik vádlott a dohányboltba belépett, és ott ruházatából elővett egy bárdot, valamint a nála lévő 4 darab kés közül egyet, majd angol nyelven a bevétel átadására szólította fel az eladót.  A vádlott a kasszára is mutatott, majd a késsel és a bárddal hadonászva a hátráló eladó felé lépett. Cselekményét a vádlott nem tudta befejezni, mivel az üzletbe belépett egy vásárló, aki őt megzavarta, ezért távozott a trafikból.

A vádlottnál volt még egy, a társa által magyar nyelven írt cetli is, amelyre „az add ide a pénzt aranyt” szavakat írta, és amit a vásárló belépése miatt már az eladónak átadni nem tudott.

A Szegedi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a két férfival szemben.

A vádemeléskor letartóztatásban lévő vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink