Közbiztonsági egyeztető fórumokat tartottak a megyében

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az elmúlt hetekben Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumokat tartott megyeszerte. A cél az volt, hogy a megjelentekkel értékeljék a térség bűnügyi és közbiztonsági helyzetét, valamint megtalálják azokat a problémákat, melyek a rendőrség és az érintett járások közös megoldására várnak.

A hét fórumból az elsőt Makón rendezték meg 2019. október 24-én, majd Szeged, Mórahalom, Hódmezővásárhely, Kistelek következett, végül 2019. november 14-én Szentes, majd Csongrád zárta az értekezletsorozatot. Dakos József rendőr dandártábornok ezekre meghívta a kormányhivatalok vezetőit, a járások polgármestereit, a megye polgárőreit, a tankerületi központok és szakképzési centrumok vezetőit, valamint a kisebbségi önkormányzatok vezetőit, illetve a történelmi egyházak képviselőit.

A rendezvényeken a főkapitányság tájékoztatást adott a megye és az adott járások bűnügyi és közbiztonsági helyzetéről, illetve az állampolgárok szubjektív közbiztonságérzetének további javítása érdekében, a már évtizedek óta zajló közös munka folytatásra tett javaslatot a megjelenteknek.

A fórumok pozitív eredménnyel zárultak, a meghívottak hozzászólásaikkal biztosították a rendőrséget a további eredményes, közös munkavégzésről. Általános felvetés volt, hogy a közterületen látható, érezhető a rendőri jelenlét, javul a lakosok közbiztonságérzete. A végzett munka alapján a térségben élőkben együttműködési készség és tisztelet alakult ki a rendőrség iránt.

(police.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink