? A döntőbe jutott a hódmezővásárhelyi testvérpár

Öt produkció jutott a Fölszállott a páva idei gyerekévadának első, péntek esti középdöntőjéből a döntőbe, a szabadkártya sorsáról a nézők dönthettek.

A Duna Televízióban 19 óra 30 perctől sugárzott műsorban a gyerekek ezúttal is négy kategóriában – énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek – mérhették össze a tudásukat. Karácsony előtt derül ki, kik lesznek a kategóriák legjobbjai és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence.

Az első középdöntőben a táncos szólisták és táncospárok közül ifj. Mahovics Tamás (Békés), a táncegyüttesek közül a Debreceni Hajdú Táncegyüttes Utánpótlás Csoportja, az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában a Szejke Barka testvérpár (Hódmezővásárhely), a hangszeres szólisták és zenekarok közül pedig Hajdu-Németh László (Budapest) jutott a döntőbe.

A középdöntőben a szabadkártyák sorsáról már nem a zsűri, hanem a közönség dönt. A nézők a műsor ideje alatt szavazhattak kedvenc produkciójukra sms-ben és a Médiaklikk Plusz mobilapplikáción keresztül. Szabadkártyával jutott a döntőbe Szász Csanád László (Erdély – Körtvélyfája).

(MTI)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink