Jubileumi biliárd emlékversenyt rendeztek Makón

A makói Gondűző Kocsma adott otthont a X. Baranyi Misi Jubileumi Emlékversenynek szombaton. A tornával Baranyi Mihály emléke előtt tisztelegtek a játékosok.

Mint azt Szabó Róbert szervező elmondta, Baranyi Mihály 10 évvel ezelőtti halála arra inspirálta őket, hogy a mindenki által „Misikének” ismert fiatalemberre megemlékezve, évente hívjanak életre egy olyan eseményt, mely alkalmas a magyar biliárd hagyományőrzésére is. A hozzátartozók áldásukat adták a szervezéshez.

Baranyi Mihály

Az emlékversenyeken 16 fő szokott részt venni, nagy örömére szolgál, hogy a résztvevők köre egyre bővül, nem csak helyiek, hanem vidékről is érkeznek az eseményre.

Idén többek között Csanádpalotáról, Ambrózfalváról és Mezőhegyesről is jelentkeztek, a színvonal is egyre jobb, mivel a Magyar Biliárd Szövetség által licenccel rendelkező játékosok is részt vettek a versenyen.

Baranyi Mihály barátai és tisztelői immár tizedik alkalommal ragadtak dákót, hogy a magyar fás biliárd csatáiban döntsék el a kupa sorsát.

A versenyt Szabó Róbert nyerte, a második helyen Szénási László végzett, a bronzérmet pedig Mona József vihette haza.

A fiatalon elhunyt játékosról a szervezők jövőre is megemlékeznek.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Rács mögött a makói kerékpártolvaj

A rendőrségre 2024. január 24-én érkezett bejelentés, hogy egy makói udvarról két kerékpárt is elloptak. Az ügyben még folyt a nyomozás, mikor két további, a közelben elkövetett biciklilopás ügyében is feljelentést tettek.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Rács mögött a makói kerékpártolvaj

A rendőrségre 2024. január 24-én érkezett bejelentés, hogy egy makói udvarról két kerékpárt is elloptak. Az ügyben még folyt a nyomozás, mikor két további, a közelben elkövetett biciklilopás ügyében is feljelentést tettek.

Tovább olvasom »