A nap témája: 59 óvodát, iskolát fertőtlenítettek a katonák Magyarországon

A katonák elvégezték az előre kijelölt 59 köznevelési intézmény fertőtlenítését az őszi szünetben – mondta a honvédelmi miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az MTI szerint.

Az előre kijelölt 59 intézményben 360 ezer négyzetméter fertőtlenítését végezték el a katonák, és ezzel megteremtették a feltételeit annak, hogy a gyerekek fertőtlenített iskolákban, biztonságos körülmények között folytathassák tanulmányaikat az őszi szünet befejeztével – mondta Benkő Tibor.

Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka közölte: 27 településen végezték el a munkát, az óvodák, általános és középiskolák, felsőoktatási intézmények fertőtlenítéséhez 10 382 liter fertőtlenítőszert használtak fel. A munkában hét katonai szervezet 109 katonája és 30 gépjárműve vett részt.

A vezérezredes elmondta azt is, hogy az előre kijelölt intézményeken túl további 34 intézmény – iskola, szociális intézmény, kórház – fertőtlenítésére érkezett igény, ezekből 15-öt már elvégeztek november 1-jéig.  

(Fotó: MTI)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Csongrád-Csanádban több mint 4600 diák érettségizik

Országosan május 3-án, reggel 8 órától vette kezdetét az érettségi vizsgaidőszak. Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tantárgy nyitotta az írásbelik sorát, Csongrád-Csanád vármegyében 1 fő szerb nyelvből fog vizsgázott ezen a napon.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink