Megszüntetik a felsőoktatást a több évszázada működő Georgikonban Keszthelyen

Nemcsak a néhai Kertészeti Egyetem Budai Campusát, hanem a több évszázada működő Georgikon utódját is bezárja Keszthelyen a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem – számolt be a Magyar Narancs.

A lap információi szerint már csak néhány éve maradt hátra a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetembe (MATE) olvasztott Georgikon Campusnak is, amely Európa legrégebbi rendszeres mezőgazdasági felsőfokú képzést nyújtó intézménye.

Az 1797-ben gróf Festetics György által alapított iskola utódjára ugyanúgy lakat kerülhet, ahogy a néhai Kertészeti Egyetem budapesti Villányi úti Campusára.

Értesüléseiket megerősítette a MATE Georgikon Campusának főigazgatója, aki elmondta, folyamatban van a campus átstrukturálása.

Hosszabb távon az egyetem vezetése szaktanácsadási és kutatási szerepet szán a Georgikonnak

– fogalmazott Dublecz Károly, aki a Narancsnak arról is beszélt, hogy az egyetem „hosszabb távon tervezi megszüntetni Keszthelyen az agrárfelsőoktatást”, de reményei szerint ez nem fog sikerülni. Arra viszont most lát esélyt, hogy jövőre már nem engednek meghirdetni alapszakokat és mester szakokat Keszthelyen.

A lap úgy tudja, a Georgikon Campuson már megszüntették a tanszéki struktúrákat, egyes munkatársakat levélben értesítettek arról, hogy Kaposváron vagy Gödöllőn folytathatják majd munkájukat.

Az átstrukturálás része az intézesítési modell, amivel a MATE fokozatosan építi le egyetemi képzéseit.

Mint írják, jelenleg Keszthelyen az agrárképzés széles kínálatát nyújtja a hallgatóknak: alap és osztatlan képzésen állattenyésztő mérnök, kertészmérnök, mezőgazdasági mérnök, szőlész-borász mérnök, természetvédelmi mérnök, turizmus-vendéglátás, vidékfejlesztési agrármérnök, agrármérnök szakokon lehet tanulni. Mesterképzésen állattenyésztő mérnök, kertészmérnök, környezetgazdálkodási agrármérnök, mezőgazdasági biotechnológus, növényorvos, takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnök, természetvédelmi mérnök és vidékfejlesztési agrármérnök szak érhető el.

Keszthely tradícióját két dolog adta, az egyiktől elbúcsúzunk

A Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület elnöke, Dr. Weller-Jakus Tamás szerint a város tradícióját két dolog adta az elmúlt évszázadban: az egyik az egyeteme, a Georgikon, a másik pedig a Festetics Kastély. Most úgy néz ki, hogy az egyiktől a város kénytelen elbúcsúzni.

,,Az oktatás mellett az egyetem megszűnésének másik nagy kérdése, hogy mi lesz az egyetemi vagyonnal? Mi lesz az egyetem strandjával, épületeivel? Nekem már van egy sejtésem”

– írta sokat sejtetően bejegyzéséhez.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

49 éve hunyt el Mindszenty József, Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros. A magyar katolikus egyház egyik legnagyobb 20. századi alakja.

Tovább »

Csongrád-Csanádban több mint 4600 diák érettségizik

Országosan május 3-án, reggel 8 órától vette kezdetét az érettségi vizsgaidőszak. Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tantárgy nyitotta az írásbelik sorát, Csongrád-Csanád vármegyében 1 fő szerb nyelvből fog vizsgázott ezen a napon.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink