Könyv készül Makó és környékének 100-150 évvel ezelőtti bűncselekményeiről

Megkezdte negyedik könyvének munkálatait Herczeg Sándor politológus, kommunikációs tanácsadó. Ezúttal Makó és környékének száz-százötven évvel ezelőtti bűncselekményeinek ered nyomába. Ennek kapcsán kérdeztük a könyv íróját.

Ön hódmezővásárhelyi. Hogyan jött az ötlet, hogy makói bűnügyekről írjon?

Az írásban nemigen beszélhetünk távolságokról, esetemben különösen nem, hiszen korábbi munkakörömben hosszú évekig rendszeresen jártam Makóra. Sok embert ismertem meg és alakítottam ki velük jó partneri, illetve emberi kapcsolatokat, s persze éppen ezek okán a várost is megszerettem. Ezzel együtt a bűnügyek fizikai helyszíne sokszor még irreleváns is, sokkal inkább maga az eset az, ami eldönti, mennyire érdekes, egyedi, netán éppen rejtélyes. Korábbi két könyvemben sem csupán hódmezővásárhelyi bűncselekményekről írtam, akadtak ott is környékbeliek, sőt: a városba szökött nyilas gyilkosok kapcsán leginkább az 1945 januárjában, Budapesten elkövetett tetteiket derítettem fel.

Hogyan fog összeállni a könyv? Hány esetet tervez és mit lehet róluk tudni?

A 2019-ben kiadott „Öt halott a vásárhelyi paplakban”, valamint a 2020-ban megjelent „Irgalmatlanok” mintáját követem most is, hiszen ezek összeállítása találkozott az olvasók igényeivel. Időrendi sorrendben haladok, s minden egyes fejezet más-más bűnügyet takar, egy esetben egyszerre többet is. Az első ügy 1888-ban, az utolsó 1958-ban borzolta fel a Maros-parti település életét. De nem csupán Makón „kalandozok”, a könyvben szó lesz apátfalvi, magyarcsanádi és nagylaki gyilkosságokról is. Összesen 18 fejezet lesz, melyek nagyjából 20 ügyet fednek le.

A makói kórház 1905-ben. Forrás: Halász Tamás Makó Anno

Milyen forrásokat használ? Hogy áll jelenleg a munkákkal? A pontos megjelenés körvonalazódott-e már?

A makói témák nagyon fontos forrása a József Attila Könyvtár és Múzeumban található újságarchívum, melyet Forgó Géza muzeológus-történész, a makói bűnesetekről szóló mű előszavának írója bocsátott rendelkezésemre. Emellett természetesen használtam az Arcanum Digitális Tudománytárat is, ahol több millió újságoldal (mára mintegy 32 – 33 millió) kereshető, sok korabeli Maros-parti kiadvány is olvasható rajta. A könyvet a makoanno.hu oldal jóvoltából korabeli fotók is színesíteni fogják. Előző könyveimhez hasonlóan természetesen nem maradhatott ki a „temetőjárás”, hiszen igyekeztem megtalálni az áldozatok (a tettesekét általában nehezebb) síremlékét, így a makói mellett felkerestem a magyarcsanádi és apátfalvi sírkerteket is. Végül, de nem utolsósorban utánanéztem korábbi makói kiadványoknak is, illetve elmentem a régi esetek helyszíneire. Ez utóbbi inkább kíváncsiság, hiszen nyilván nem kívántam házakba és otthonokba becsöngetni. Annál is inkább, mivel az utcanevek és a számozások mellett maga az elrendezés is sokat változott az elmúlt 100 évben. A kutatási módszer így vegyes: internetes munka ugyanúgy van, mint a gyalogszerrel végzett „felderítés.”

Jelenleg a könyv – melynek címe Gyilkosság karácsonykor lesz – utómunkálatai folynak, mindez néhány pontosítást, korrektúrát, egy-két kiegészítést, illetve tervezést jelent. Reményeim szerint a könyv bemutatójára október elején kerülhet sor, a helyszíne mindenképpen Makó nemrégiben átadott új könyvtára lesz. A pontos időpontról – a helyi és regionális sajtó mellett – az Öt halott a vásárhelyi paplakban Facebook-oldalon is híradással leszek majd.

Herczeg Sándor 1995 és 2018 között a 7NAP Hetilap, a Rádió7, illetve a promenad.hu marketing vezetője és újságírója volt. 2018 októbere óta kommunikációs tanácsadóként dolgozik, 2020-tól ezzel párhuzamosan a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar politikatudomány mesterszakos hallgatója.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink