A nap témája: Semjén szerint nem nekik kell magyarázkodni, miért vadásznak

A vadászat a történelem során még nem volt olyan kihívás előtt, mint a „mi korunkban”, amikor megkérdőjelezik a vadászat legitimitását, jogosságát, helyességét; a vadászat azonban az ember és a természet felől nézve is legitim – jelentette ki Semjén Zsolt az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon vasárnap Budapesten.

Az MTI beszámolója szerint a miniszterelnök-helyettes a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) 67. közgyűlésének megnyitóján, a Hungexpón a vadászat legitimitását a többi között azzal indokolta, hogy „az ember antropológiájának meghatározó része” az ősidőktől származó vadászszenvedélye, mint mondta, ennek mai megvalósulása a vadászati kultúra.

Semjén Zsolt szerint mindezek miatt

,,nem nekünk kell magyarázkodnunk a tekintetben, hogy miért vadászunk, az szorul magyarázatra, hogy miért tagadja meg valaki az őseinek az örökségét, és miért tekint előítéletesen a vadászokra és a vadászatra”. 

Kiemelte, sem agrárium, sem erdőgazdálkodás, sem valódi természetvédelem nem létezik fenntartható vadászat nélkül, amelyre egyúttal a mennyiségi és minőségi vadgazdálkodáshoz is szükség van.

Semjén Zsolt véleménye szerint ha ezeket az érveket a társadalomnak elmondják, akkor lesznek ugyan viták, de most van az a pillanat, amikor

,,defenzívából, offenzívába kell átmenni, mert ha ezt most nem tesszük meg, a gyerekeink és az unokáink már nem fognak vadászni”.

Ez pedig – mint a politikus fogalmazott –

,,az emberiség egyik nagy értékének és nagy hagyományának a pusztulását jelentené”.

A miniszterelnök-helyettes arról is beszámolt, hogy Magyarországon a vadászat védelmét piramisformában alakították ki. A következő hetekben tartó világkiállítás a piramis csúcsa, a következő szinten az ország három részében kialakított nagy múzeumi kiállítások állnak.

A rendezvényen Semjén Zsolt a CIC elnökétől, George Amantól vehette át a CIC érdemérmének arany fokozatát, amelyet a vadvédelemért végzett kimagasló munkát végző embereknek adományoz a szervezet.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »