A nap témája: Kiderült, miért drágább a Pick szalámi Magyarországon, mint Németországban

Mára szinte örökzöld téma, hogy a Pick szalámit olcsóbban lehet megvásárolni például Németországban, mint a magyar boltokban, miközben a nyugat-európai átlagkereset több mint kétszerese a magyar fizetéseknek. Tavaly októberében például egy németországi boltban a Pick szalámi kilós ára 6800 forintra jött ki, addig Magyarországon ez inkább 9700 forint volt – írta akkor a Pénzcentrum. A különbség majdnem háromezer forintos volt, pedig a terméket Magyarországon gyártják.

Nemrég pedig az RTL-en jelent meg, hogy egy Alsó-Szászországban élő magyar arról számolt be, mennyivel kevésbé érezni Németországban a megugró árakat, mint idehaza. A férfi egy boltban járva meg is mutatta a szóban forgó Pick szalámit, aminek 250 grammos kiszerelése 390 forintos euró árfolyamon számolva 2254 forintba került, miközben a csatorna riportja szerint itthon majdnem a duplájába.

A Pénzcentrum megkeresésére a Pick Szeged Zrt. az árkülönbségről azt közölte:

Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy Pick márkanév alatt sokféle szalámi található meg a piacon, így könnyen eshetünk abba a hibába, hogy különböző típusú, illetve eltérő minőségű termékek árát próbáljuk meg összehasonlítani. Magyarországon is vannak olcsóbb Pick szalámik és drágábbak az összetételtől, az érlelési időtől, a hústartalomtól függően.

Azt is hozzáfűzték, hogy az ugyanabba a kategóriába tartozó szalámik esetében, az egyes országokban tapasztalható árkülönbség jelentős részben a termékekre érvényes áfakulcsok eltérő mértékéből fakad.

Jelenleg Németországban a szalámi áfája 7%, míg Ausztriában 10%, nálunk 27%.

A Pick Szeged Zrt. arról is beszélt, hogy az árkülönbséget az egyes kereskedő partnerek eltérő árazási gyakorlata is okozhatja. Vannak olyan országok, ahol a kereskedők a fogyasztók üzletekbe való bevonzása érdekében a beszerzési ár alatt is értékesíthetnek termékeket, míg ezt a gyakorlatot Magyarországon jogszabály tiltja.

Pick Szeged Zrt.-nek nincs hatása arra, hogy kereskedelmi partnerei milyen árrést alkalmaznak egyes Pick termékeken, így a Picknek nincs befolyása arra sem, hogy a kiskereskedők milyen fogyasztói árakat alakítanak ki.

A vállalat arról is beszámolt, hogy mint gyártó az „elmúlt év során a termék-előállítási és logisztikai költségek drasztikus emelkedésével nézett szembe. Az élősertés ára egy év alatt közel 80 százalékkal emelkedett, ami természetesen megjelent a gyártás során felhasznált húsok árában.  Az energiahordozók ára megtöbbszöröződött, a csomagolóanyag és gépalkatrész költségek is drasztikusan emelkedtek. Egyúttal növekedtek a bérköltségek is.”

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink