Már a németországi központban is téma a Continental makói gyára

A Freitagnak nyilatkozott a Continental németországi központja a helyi szakszervezet és a makói telephely vezetői közötti viszony elmérgesedéséről – számolt be róla a Mérce. A Continental német szóvivőjének a Freitagban tett nyilatkozata szerint a cégnél „kiemelten fontos a munkavállalói képviselőkkel való konstruktív együttműködés”.

A berlini lap annak apropóján írt a makói Continental-gyárról, hogy a szakszervezet és a dolgozók sokáig úgy vélték, a makói Continental-gyár problémái Makóról erednek, és a helyzet talán rendeződne, ha a helyi magyar menedzsmentet német főnökökre cserélnék. A szakszervezet többször is hangsúlyozta, hogy a cég más magyarországi telephelyein nincsenek a makóihoz fogható problémák, más Continental-gyárakban jobban bánnak a helyi vezetők a dolgozókkal.

Egy évvel a 2021-es sztrájkot követően a sztrájkot szervező szakszervezet elvesztette azt a jogát, hogy hozzáférjen a bértárgyaláshoz szükséges adatokhoz. A szegedi bíróság 2023 novemberében megállapította, hogy a Continental ezzel megszegte tájékoztatási kötelezettségét.

Az adatokkal kapcsolatos huzavonáról a cég vezérigazgatója, Nikolai Setzer személy szerint a Freitagnak sem nyilatkozott, válaszolt helyette a cég német szóvívője:

„A Continentalnál kiemelten fontos a munkavállalói képviselőkkel való konstruktív együttműködés. Ez magában foglalja a munkavállalói képviselők számára feladataik ellátásához szükséges információk megadását is. A közölt információk köre és típusa mindig a jogi és adatvédelmi követelményektől, valamint az üzleti titkok védelmétől függ.”

A cég magyarországi sajtófelelőse is „üzleti titokvédelemre” hivatkozott, amikor az adatok kiadásáról kérdezte a Mérce és a makói gyárigazgató, Szűrszabó Levente is üzleti titkokat emlegetett a szeptemberi bírósági tárgyaláson, mondván, a Continental „tőzsdei cég”. A szegedi bíróság novemberi végzése azonban kimondta, hogy a Continental makói leányvállalata nem tőzsdei cég és az üzleti titkok kiadása a szakszervezetnek még nem minősül „nyilvánosságra hozatalnak”.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink