Jótékonysági filmvetítést tartottak a vásárhelyi-makói kórházért

Pénteken jótékonysági mozi volt a Hagymaházban, a bevételt a Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központ kapta. Az intézmény ultrahangkészülékre fordítja a támogatást.

Az egészségügyi intézmény novemberben indította el a gyűjtési akcióját, amelynek célja, hogy egy modern, 80 millió forintba kerülő ultrahangkészüléket vásároljanak. Ennek egyik programja volt a tegnapi filmvetítés, amire 2 és 5 ezer forint között lehet jegyeket vásárolni. Az érdeklődők a Semmelweis című filmet nézhették meg, valamint találkozhattak az egyik főszereplővel, Nagy Katicával.

Az eseményen jelen volt Leitner Szilárd, aki maga is egészségügyi dolgozó, illetve a Lokálpatrióták képviselőjelöltje. A rendezvényt így értékelte oldalán:

,,Jó film volt a Semmelweis és szakmai szemmel is hiteles. Remélem, sikerült a kórházat közelebb juttatni a célhoz. Viszonylag sok ember volt a vetítésén, a Lokálpatriótákat pedig én magam képviseltem. Remélem, a mostanihoz hasonló erős makói összefogás lesz még és ez által erősödik a helyi kötődés és a demokratikus elv.”

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink