A felelős állattartásról a Tarjániban

A Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába látogatott el az Országos Állatvédelmi Alapítvány. A szervezet a múlt héten az ötödik osztályosokhoz, most hétfőn pedig a 6. b. osztályhoz szólt a felelős állattartás jegyében. A fiatalok első sorban arról hallhattak, hogy hogyan kell tartani egy lakásban vagy éppen kertben élő kutyust, de az ivartalanítás fontosságára is felhívták a figyelmet.

Balogh Ernő az alapítvány alapítója elmondta, hogy a fiatalok oktatása és szemléletformálása, valamint az ivartalaníttatás kulcsfontosságú a mai állatvédelemben, hiszen csak így érhető el eredmény hosszú távon. Hozzátette, a működő menhelyek és állatotthonok túlzsúfoltak, így egy-egy új állat befogadása mindenki számára nagy fejtörést okoz. Éppen ezért erősítik az alapítványon keresztül a preventív megmozdulásokat, hiszen, ha a mai generáció hall a felelős állattartásról, jó eséllyel ő már felelősebb állattartó lesz és tudását a saját gyermekeinek is átadhatja majd.

Az ivartalanítással emellett radikális változások érhetőek el, például az utcai cicák esetében. Az alapító szerint persze ehhez az is szükséges, hogy az emberek figyelmét felhívják az ivartalanításra, és arra, hogy ezzel megelőzhető a fölös szaporulat, valamint hogy kiküszöbölhetők egyes fertőző, illetve daganatos betegségek is.

Az Országos Állatvédelmi Alapítvány legközelebbi iskolalátogatása május 15-én, szerdán lesz, amikor szintén a szegedi Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába látogatnak el a 6. c. osztályba. A szervezet egyéb programjairól a www.orszagosallatvedo.hu honlapon keresztül találunk bővebb információt.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink