A Fidesz nemet mond az egyetemek autonómiájára

Újabb 10 felsőoktatási intézmény esett át az ún. egyetemi modellváltáson, így a hatvannégy egyetem és főiskola közül mindössze hat maradt állami kézben.

Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője és oktatási szakpolitikusa a saját közösségi oldalán úgy reagált az egyetemek állami bekebelezésére, hogy a milliós fizetésű fideszes kuratóriumi tagok innentől kezdve gyakorlatilag az egyetemi polgárok, az oktatók, a hallgatók és a dolgozók véleménye nélkül dönthetnek mindenről.

,,Ráadásul, mivel Orbán nem kért az EU felújítási alap egyik részéből, mert takargatnivalója van a korrupció és a jog uralma szempontjából, a szenátusok tagjai bizonyára látják már, hogy csúnyán átverte őket az egypárti túlhatalmat kiépítő Fidesz, Orbán és Palkovics”

– összegezte az Országgyűlés alelnöke.

Hozzátette, hogy mint volt egyetemi vezető minden törvényhez benyújtotta a módosító javaslatát, hogy a választott egyetemi vezetők, a középkor óta érinthetetlen egyetemi autonómia megjelenítői legyenek hivataluknál fogva tagjai a kuratóriumoknak.

,,Azonban „jó” fideszes szokás szerint ezt a szakmai és kiegyensúlyozott javaslatot is lesöpörték az asztalról. De van jó hírem is: a jövő tavasszal reményeink szerint felálló nemzeti egységkormány, és a néppárti Jobbik megadja majd a szenátusoknak a lehetőséget, hogy felülvizsgáljuk az átalakítást!”

– zárta gondolatait a jobboldali néppárt politikusa.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Kiszomboron és Apátfalván is elhunytak tavaly lakástűzben

2024-ben összesen 262 lakástűz keletkezett Csongrád-Csanád vármegyében, ez jelentős emelkedést mutat a 2023-as adatokhoz képest, akkor 150 lakástűzhöz riasztották a vármegyei egységeket. Ezekben a tűzesetekben az év folyamán több, mint 3000 négyzetméternyi épített terület égett le. 

Tovább olvasom »