A Galamb iskolában tartott előadást Maroslele polgármestere

Drimba Tibor az elmúlt 11 évben rendszeresen tartott prevenciós előadásokat. Amióta Maroslele polgármestere lett, ez azóta sem változott. A napokban Fábiánsebestyénen, Makón és Hódmezővásárhelyen tájékoztatta az érdeklődőket fontos témákról.

Az elmúlt két hétben ismét megnőtt az igény a prevenciós beszélgetésekre az iskolákban, aminek az egyik oka, hogy az új tanévben új diákok jelentek meg ezekben az intézményekben. A másik pedig, hogy akár a nyári szünet, akár a hosszabb téli szünet előtt egy kis útravaló nem árt a gyerekeknek – közölte oldalán Drimba Tibor.

Most a Makói Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola, a HSZC Eötvös József Szakgimnázium és Szakközépiskola, valamint a fábiánsebestyéni Arany János Általános iskola intézményvezetői és pedagógusai hívták el. Mindhárom iskolával nagyon régi a kapcsolata, intézményvezetőikkel is mondhatni baráti kapcsolatot ápolnak. Az Eötvös iskolába mindig izgalommal megy, hiszen ez az előadássorozat onnan indult 2013-ban.

Drimba szerint az elmúlt 11 évben a térség szinte összes középiskolájában megfordult, sőt néhányban többszörös visszatérő már már. Ennek kifejezetten örülök, hiszen ezekben az intézményekben is láthatóan fontosnak tartják a prevenciót – tette hozzá.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Kínai beruházás érkezhet Maroslelére is

Történelmi léptékű beruházás küszöbén Maroslele – jelentette ki oldalán Drimba Tibor, a község polgármestere és néhány fotót is feltöltött, amelyen tárgyalópartnerivel látható.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink