A hatóságok mindent rendben találtak a Makón épülő kínai gyárnál

Farkas Éva arról számolt be oldalán, hogy sajtótájékoztatót tartott (a Makói Csípőst nem hívták meg) Yin Gaoval, a Benepack Hungary Kft. ügyvezető igazgatójával és Kun Weivel, a cég projekt igazgatójával. Mint az ismert, az ipari parkban 10 hektárnyi területen épít csomagolóanyag-gyárat a kínai tulajdonú cég.

A cég képviselői elmondták, a környezetvédelmi hatástanulmányok elkészültek és az illetékes hatóságok mindent rendben találtak. A földmunkálatok, lőszermentesítés és a régészeti feltárások megtörténtek, ezt követően február végén az építkezés is megkezdődhetett. Az új gyárban alumínium italos dobozokat gyártanak majd.

A vállalat 2029-ig három ütemben kívánja bővíteni a kapacitást, további új munkahelyeket teremtve ezzel. A magyar kormány 5,8 milliárd forint támogatást adott az ipari park közmű fejlesztésére – a mintegy 9 kilométer hosszú közmű nyomvonal előkészítése jelenleg is zajlik.

A cég igazgatói arról is beszámoltak, hogy a helyszínválasztás Szerbia és Románia közelsége miatt esett Makóra, hiszen ezek az országok kiemelt célpiacai a vállalatnak.

Vicces, mert bár szerkesztőségünk nem kapott meghívást a sajtóeseményre, kijelentették: rendkívül fontos a cég számára az átlátható együttműködés, ennek részeként valósult meg a mai sajtótájékoztató is.

(Fotó: Farkas Éva Erzsébet Facebook oldala)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink