A Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány is támogatja az agydaganatos Ivett kezelését

A Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány anyagilag támogatja a susáni nagylány gyógyulását, és erre buzdít minden segíteni tudó vásárhelyit is. Adományunk karácsonyra érkezett a Nyár utcában élő családhoz – közölte az alapítvány alapítója, dr. Berényi Károly.

6 évvel ezelőtt Gálos Ivett, az akkor 10 éves vásárhelyi kislány karácsonyát próbálta szebbé varázsolni a Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány pénzadományával. Akkor már túl volt egy idegsebészeti beavatkozáson, és rendszeres sugárkezeléseken. A Szegedi Gyermekklinikán agydaganatot diagnosztizáltak a gyakran hányó, fejfájós Ivettnél. A kezelések eredményeként a daganat visszahúzódott és a rendszeres ellenőrző vizsgálatok mellett élhette a serdülő fiatalok szokásos életét.

A 2019 karácsonya előtt elvégzett kontroll MRI vizsgálat sajnos a daganat kiújulását igazolta. Ivett most 16 éves, középiskolás, és klinikai kezelésekre kell járjon Szegedre. Azonban családja szerény anyagi körülményei miatt segítségre szorul. Többek között azért is, mert a sugárkezelésekre csak autóval szállítható az egyetemi központba, amit a szülei nem tudnak megoldani.

Egy vásárhelyi taxis cég, a Party Taxi munkatársai példaértékű felajánlással vállalták Ivett szállítását nap, mint nap – ingyen! Ivett kozmetikusnak készül, és nagyon bizakodó, pozitív gondolkodású. Mosolyogva bizonygatja, hogy újra legyőzi a rettegett betegséget, amihez sok erőt, kitartást kívánunk!

– fogalmazott dr. Berényi Károly.

(Kiemelt fotó: 2019. decemberében a Gálos családnál Bakos Erika adja át az alapítvány adományát.)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink